Más ritmusban

2007.11.08. 00:02
Címkék
Csupán egyetlen negyedben játszott úgy a magyar bajnok, ahogy elvárható a nemzetközi mezőnyben. Ennek nem is lehetett más eredménye, mint kiadós húszpontos vereség.

Károlyi Andrea kezdett a magyar bajnokcsapatban a négyes poszton a magas szerkezetben pályára lépő franciákkal szemben, akik villámrajtot vettek a mérkőzésen, s a magyarok képtelenek voltak követni őket. Annyi pontot dobtak a hazaiak egy negyed alatt, amennyi egy félidőre is elegendő lenne. Mégsem ijedt meg Székely Norbert csapata az első ránézésre riasztónak tűnő, 31–14-es hazai vezetéstől, és a második szakasz végéig csaknem dupla-duplát (13 pont, 8 lepattanó) elérő Olekszandra Gorbunova vezérletével tetemes hátrányát lefaragta öt pontra.

A nagyszünetben Abdou N'Diaye, a Lille edzője megnyugtatta játékosait, akik az első negyedhez hasonló ütemben kezdték a harmadikat. A belga Carhy Wambe kiválóan mozgatta csapatát, s különösen a 27 esztendős Geraldine Yema Robert játszott ellenállhatatlanul. A harmadik negyed zárásáig 20 ponttal és hat lepattanóval segítette csapatát, s méltó társa volt az amerikai center Shala Crawford, aki ebben az időszakban szinte korlátlan úr volt a palánk alatt, s ugyananynyi ponttal járult a lille-i vezetéshez, mint Robert, akit 17 esztendősen még Gabon legjobb röplabdázójának választottak, s három éve még a walesi ligában kosarazott.

A magyar csapat tagjai ez idő tájt leginkább a személyi hibákat gyűjtötték – 26–10 állt a statisztikai lapon a lefújás után, ami meglehetős hazai pályát sejtet –, ám nem ezen múlott, hogy a lille-iek a harmadik negyed végére húsz pontra tornázták fel előnyüket, amelyet meg is tartottak a végéig.

Sokkal inkább azon, hogy a magyar csapat nem tudta felvenni az ellenfél ritmusát, a Lille a játék minden elemében a soproniak fölé kerekedett.

Legfrissebb hírek

Idegenben sem jelentett problémát a Betisnek az Elche legyőzése

Spanyol labdarúgás
1 perce

Visszavonták a DVSC gólját az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
7 perce

A Palace kihagyta a helyzeteit, a Pool Szoboszlai gólpassza után vezetést szerzett – percről percre

Angol labdarúgás
21 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
24 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
53 perce

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
58 perce

NB II: MÁR A CSÁKVÁR VEZET

Labdarúgó NB II
1 órája

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
1 órája