László labdája leperdült

2007.11.08. 00:02
Címkék
Óriási csatában vesztette el története első nemzetközi mérkőzését a Nyíregyháza az osztrák Klosterneuburg ellen.

Mindkét csapat a nyugati határszélről érkezett a nyíregyháziak első hivatalos nemzetközi mérkőzésére. A különbség csak annyi, hogy míg Sitku Ernőék szombat este keltek útra a soproni, győztesen megvívott bajnokijuk után, az osztrákok csak a meccs napján, szerdán szálltak buszra.

Amelyik gárda négy színes bőrű amerikai légióst foglalkoztat, nem képviselhet rossz játékerőt. Ez rögvest kiderült, még akkor is, ha a házigazda 10–2-re ellépett az elején. Aztán átestek a holtponton a látogatók, és 20–3as rohamot produkálva nemcsak a vezetést vették át, hanem tekintélyesnek mondható előnyhöz is jutottak. A nyíregyháziaknak vérrel-verejtékkel sikerült visszavenniük a vezetést a nagyszünetre, ám nem tanultak az elején elkövetett hibákból, és a harmadik negyedben ismét hagyták előnybe kerülni a riválist.

Az osztrákoknál Lukas Sallomon bizonyította, hogy nem azért játszik, mert az edző fia, a két amerikai pedig igazságosan osztotta el egymás között a feladatokat: Calvin Watson a triplákat gyártotta, Kevin Leon Martin pedig a lepattanókat gyűjtögette. A negyedik negyedben Brane Savic vezérletével a lehetetlennel próbálkozott a házigazda, és egy perccel a vége előtt ledolgozta tízpontos hátrányát. A végén azonban Fortuna is a Klosterneuburggal volt, László Róbert utolsó dobása leperdült a gyűrűről.

Legfrissebb hírek

Hosszú kényszerszünet után folytatódott a DVSC–Újpest meccs

Labdarúgó NB I
1 perce

A Palace kihagyta a helyzeteit, a Pool Szoboszlai gólpassza után vezetést szerzett – percről percre

Angol labdarúgás
7 perce

Az Esbjerg elleni csoportrangadón lett oda a Fradi hibátlan mérlege a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
11 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
40 perce

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
44 perce

NB II: MÁR A CSÁKVÁR VEZET

Labdarúgó NB II
1 órája

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
1 órája

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
1 órája