Csak ijesztgetett a Putnok

2007.11.08. 00:02
Címkék

Szakadó esőben, családias hangulatban – félezer néző előtt – szerezte meg gyorsan a vezetést a Putnok, alaposan fellelkesítve a csapatot elkísérő, tűzijátékot rendező harminctagú szurkolótáborát. A vendégdrukkerek öröme azonban nem tartott sokáig, mert ettől kezdve az angyalföldiek irányítottak, akik szinte végig mezőnyfölényben futballoztak, ám támadásaikban kevés volt az ötlet és az átütőerő. Ugyanakkor az várható volt, hogy az élvonalbeli együttes az idő múlásával felülkerekedik majd ellenfelén. A második félidőben az elfáradó NB III-as csapat játékosai egyre többet hibáztak, és ezt kegyetlenül kihasználta a Vasas, így a hajrában a maga javára fordította a mérkőzést. A látottak alapján a rengeteg technikai hibával tarkított, igen alacsony színvonalú meccsen megérdemelt angyalföldi siker született, a Putnok a lelkesedése miatt mindenképpen dicsérhető.

Legfrissebb hírek

Debrecenben vendégszerepel az Újpest – percről percre

Labdarúgó NB I
3 perce

Jobban kezdett a Liverpool, a Palace viszont már kapufáig is eljutott – percről percre

Angol labdarúgás
8 perce

Továbbra is vezet az Esbjerg a Ferencváros ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
23 perce

Döntetlent játszott Nyíregyházán, nem előzte vissza a Puskás Akadémiát az ETO FC

Labdarúgó NB I
25 perce

Neuer hónapokra kidőlt, Kompany heteken belül visszatérhet a Bayernhez

Német labdarúgás
30 perce

NB II: Gól itt, gól ott

Labdarúgó NB II
52 perce

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
1 órája

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
1 órája