Nincs fontossági sorrend

2007.11.07. 00:26
Címkék
Története során először lép nemzetközi porondra a nyíregyházi férfi kosárlabdacsapat, amely a magyar gárdák közül egyedüliként vállalta, hogy részt vesz európai kupasorozatban, mégpedig a hoszszú idő után életre keltett Közép-európai Ligában.

A sorozatba nevező nyolc csa patot (a Nyíregyháza mellett három cseh, két lengyel és egyegy szlovák, valamint osztrák gárdát) két négyes csoportba sorolták, a kvartettek végeredményei alapján pedig az azonos pozícióban végzők január közepén oda-vissza vágó rendszerben döntenek a végső sorrendről.

A nyitányon a Klosterneuburgot látja vendégül a Marso-Vagép. A négy amerikaival érkező „sógorok” nyugati szomszédaink bajnokságában nyolc fordulót követően ötvenszázalékos mérleggel állnak.

„Nagyon várom ezt a sorozatot, büszkeséggel tölt el, hogy egyedüliként képviseljük a magyar férfi kosárlabdázást ebben a sorozatban. Ennek megfelelően szeretnénk szerepelni, nincs fontossági sorrend bajnoki és nemzetközi meccseink között” – vélekedett Déri Csaba, akivel eredményesen menetel az NYKK, hiszen az edző a pécsi vereséget követően már kétszer vezette győzelemre tanítványait.

Az azért meghökkentő, hogy csak az előző bajnokság nyolcadik helyezettje érezte fontosnak a sorozatban való részvételt. Meglehet, az utóbbi években szerzett kedvezőtlen tapasztalatok okozták a paszszivitást, hiszen két éve a Debrecen (ULEB-kupa), tavaly pedig a Paks (Európa-kupa) sem jött ki túlságosan jól a nemzetközi kupameccsekből – anyagi és szakmai értelemben sem. A Közép-európai Ligának a lényege viszont éppen az, hogy a csapatoknak nem kell túlságosan sokat utazniuk egy-egy nívósnak mondható mérkőzésre.

Legfrissebb hírek

NB II: Aqvital FC Csákvár–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
2 perce

A szünetben az Esbjerg vezet a Ferencváros ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
3 perce

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
11 perce

A második félidő elején egyenlített az ETO FC Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
15 perce

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
23 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
48 perce

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
1 órája

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
2 órája