Motoros fieszta Talmácsi tiszteletére

Útban Ferihegy 2 felé motoros suhan el mellettem, aztán az előttem haladó kocsik mellett, hol jobbról, hol balról előz, aki a gázt adja, biztosan Talmácsinak képzeli magát.

Kissé lemaradva követi egy másik bukósisakos – ő lehet Faubel. A repülőtéren megszázszorozódik a kétkerekű járművek száma, ha nincs itt kétszáz motoros, akkor egy sem. Még egy pizzafutár is felbukkan; no igen, ő szintén a motorostársadalom képviselője. A dörzsöltebbek nem nyomják meg azt a zöld gombot, ami a parkolóba való behajtásra jogosít, egyszerűen kikerülik a sorompót. Izgalomnak nyoma sincs az arcukon (a bukósisak miatt amúgy sem látszana): ha befelé ment, kifelé sem lesz másként, az ily módon megtakarított több száz forintból legalább futja még egy üveg pezsgőre.

Odabent már annyian vannak, mint egy NB I-es bajnokin, holott a Münchenből érkező járat csak fél óra múlva érkezik. Azaz: 27 perc múlva, hiszen a tervezett 12.05-ös landolás helyett 12.02-kor már leszáll a gép. „Földre szállt angyal” – utal valaki Talmára. Ugyanekkor a tűzoltók is az egyszeriben nemzeti hőssé előlépő versenyzőre céloznak, jobban mondva a kapuhoz szép lassan beguruló repülőre. Mielőtt bárki frászt kapna: nem gyulladt ki a bal szárny, a vízfüggönyt kreáló egyenruhások csupán arról gondoskodnak, hogy megadják a módját a világbajnok hazatérésének. Mások is ezzel a szándékkal jöttek ki a légi kikötőbe: piros-fehér-zöld lobogók feszülnek a hátakon, kolompok lógnak a nyakakban, s különböző felvevőgépek melegszenek a kezekben. A prímet a Supermanjelmezbe bújt fiatalember viszi, a közönségdíj pedig azé a kisfiúé, aki olyan hangokat ad ki, mint egy Babetta. Fogadni mernék: még néhány esztendő, kicsit nő a tüdeje, és a Harleyt is remekül utánozza majd.

Aki – a hóna alatt szorongatott tábla tanúsága szerint – Ian Crank, Mr. Horozic vagy Tim Potter elé jött ki, az mármár lemond arról, hogy ebben a tömegben megtalálja az emberét, miközben némi idegesség az autókölcsönzőtulajdonosokon is felfedezhető: a pulthoz, mint az angol kocsmákban, lehetetlen hozzáférni.

Persze bolond az, aki Talmácsi Gábor uralkodásának első napjaiban kocsit akar bérelni.

Motoros nemzet a magyar, nem?

A többek között debreceni, pécsi, nyíregyházi, szegedi, derecskei és budapesti rajongók alkotta fogadóbizottság már hangol: az alkalmi színpadon műsort vezetők felhívására öltönyösök, bőrszerkósok és melegítősök együtt skandálják, hogy „Szép volt, Gabi!” meg „Hajrá, Talma!” Igaz, Gabi/Talma még sehol, illetve: első lépésben a kormányváróban van jelenése. Hiába, felettébb népszerű lett, ezt most sokan igyekeznek kihasználni…

Amíg az egyik támogató szlogenje szerint a leggyorsabb magyarra várunk, a kivetítőn ismerős képek peregnek, a valenciai futamot ismétlik. A repülőtér egyik szerelője egyszer csak oldalba böki a mellette toporgó üzletembert:

„Te, a Faubel itt elfékezte magát”. A szakértelmet sugárzó válasz nem késik: „Igen, el”. Majd azon röhögnek, hogy a spanyol riválist Hectornak keresztelték, tudniillik ilyen nevet csak kutyának ad az ember…

És kitör az őrület!

A királyt a Queen fogadja: felcsendülhetne a Kind of Magic vagy a Miracle is, de a We are the Champions szól. Talmácsi Gáborra úgy tapadnak a biztonsági emberek és a fényképészek, hogy ahhoz képest az örökké a nyakán lihegő riválisok közelsége semmi sem volt, ám egy mindenre elszánt fanatikus így is a világelső közelébe férkőzik, hogy két másodperc elteltével örömujjongásba törjön ki: bukósisakján immár ott virít a 125 köbcentis kategória óriásának