Mennyi amatőr gól!

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
2007.11.07. 00:26
Címkék

Amiért szerződtették, azt telje síti Torghelle Sándor, a német másodosztályú Carl Zeiss Jena magyar légiósa. A huszonötszörös válogatott támadó hétfőn a listavezető Mönchengladbach ellen (1–2) gólt szerzett, így négy bajnoki találatával immár csapata legeredményesebb játékosa. Mégsem repes az örömtől, mert hiába fejelt egyenlítő gólt, a lefújás előtt tíz perccel a hazaiak a maguk javára fordították a mérkőzést. A Jena pedig a reménytelenhez közeli állapotba került.

„Tudtuk, hogy nem lesz egyszerű dolgunk, de a mérkőzés hajrájáig minden remekül alakult – mondta Torghelle Sándor, majd mérgesen megjegyezte: – Megint kaptunk egy elkerülhető gólt…”

Tizenkét forduló elteltével a Jena a kiesést jelentő utolsó előtti, tizenhetedik helyen áll a bajnokságban. A biztos bentmaradás nyolc pontra távolodott a csapattól, amely eddig mindössze egyszer győzött.

„Örülök, ha sikerül betalálnom, de hiába, a csapat teljesítménye tragikus – ismerte el a támadó. – Csak egy mecsünk volt,

amelyen nem került a labda a hálónkba. Olyan buta, amatőr gólokat kapunk… Hiába mondom, hogy keményen oda kell állni az ember mellé, állandóan fegyelmezetlenek vagyunk. De erre nem nekem kell megoldást találnom. Arra ott van az edzőnk.”

Legfrissebb hírek

VIDEÓK: pazar passz után vezetett Marokkó, de Vinícius villanásból egyenlített a vb-n

Foci vb 2026
5 perce

Döntetlen az állás 45 perc játék után

Foci vb 2026
11 perce

NS-infó: Szűcs Tamást a portugál élvonal 5. helyezettje szerződtetheti

Labdarúgó NB I
12 perce

Itt a válasz, Vinícius góljával egyenlítenek a brazilok!

Foci vb 2026
27 perce

Hoppá, vezet Marokkó!

Foci vb 2026
37 perce

Statisztikák: öt meccs után továbbra sincs európai siker a vb-n

Foci vb 2026
53 perce

Elkezdődött a brazil-marokkói ütközet!

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026: Brazília–Marokkó 1–1

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik