Gól nélkül nincs esély

2007.11.07. 00:26
Címkék

Úgy vélekednek a soproniak, hogy a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén a címvédő Bp. Honvéd otthonában elszenvedett 2–1-es vereség a lehető legjobb ebben a „műfajban”. Az olasz támadó, Orlando Aquino szépítő gólja sokat érhet az FC Sopron számára, főképp, mert idegenben esett.

A soproniaknak így nem kell mást tenniük, mint legalább egyszer betalálni a jóval esélyesebb vendéggárda kapujába, na és lehetőleg megúszniuk kapott gól nélkül a szerdai összecsapást.

Ez utóbbi kívánalom tán még teljesülhet is, ám előbbivel jókora problémák adódhatnak.

Elnézve ugyanis a soproniak szombati, Siófok elleni vérszegény játékát (0–0), a Honvéd védelmének nincs különösebb félnivalója. Támadójátékuk ugyanis a nullával ér fel, nem csoda, hogy mindössze kilencszer tudtak a bajnokságban eredményesek lenni. Gond van a középpályán és a csatársorban egyaránt. A támadók magukra hagyatva lézengenek, hathatós segítségre nem igazán számíthatnak.

Korábban úgy tűnt, hogy a két légiós, Jimmy Jones Tchana és Danilo Belics mégis feltalálja magát, ám a jó kezdés után mindketten visszaestek. Nem beszélve arról, hogy előbbi még mindig sérült. Az első mérkőzés „hőséről”, Orlando Aquinóról sem lehet sok jót elmondani. Az egyetlen reménysugár Birtalan Botond beállítása lehet – ám félő, az egyre nagyobb teher alatt összeroppan.

Legfrissebb hírek

NB II: Aqvital FC Csákvár–Karcagi SC

Labdarúgó NB II
2 perce

A szünetben az Esbjerg vezet a Ferencváros ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
3 perce

Serie A: döntetlen az égszínkék csapatok rangadóján, továbbra is élen a Lazio

Olasz labdarúgás
11 perce

A második félidő elején egyenlített az ETO FC Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
15 perce

Norris esőtáncot jár; Russellnek sokat jelentett volna a pole Brazíliában

F1
23 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
48 perce

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
1 órája

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
2 órája