Bryant új kihívásai

2007.11.06. 09:29
Címkék

Kobe Bryant mindig elő tud rukkolni valami váratlannal. A Los Angeles Lakers szupersztárja a Utah Jazz elleni mérkőzésen „csak” 33 pontot dobott, s „csak” tízpontos győzelemre vezette csapatát. A legbüszkébb viszont arra volt, hogy a negyedik negyed felénél, hétpontos Lakers-előnynél blokkolta Andrej Kirilenko zsákolási kísérletét. „Nagyon élvezem az ilyen szituációkat, amikor szemtől szemben találkozom egy magas emberrel, akivel a gyűrűnél kell összecsapnunk – mondta Bryant a meccs után. – Láttam, hogy eljön a szélen, és tökéletesen időzítettem az ugrásomat és a szerelésemet.” A Phoenixben magyar idő szerint szombatra virradóra 119–98-ra nyerő Lakers zsinórban másodszor nyert olyan csapat ellen, amely az előző szezonban csoportelsőként zárta az alapszakaszt. Phil Jackson vezetőedző elsősorban annak örült, hogy a kispadról felálló csereemberek jól felvették a ritmust, és nem esett vissza a csapatjáték a kezdők leültetése után. A Lakers által a múlt héten legyőzött Suns a Cleveland ellen javított, 103–92-re megverte a Cavst, amely a második negyedben 12 ponttal is vezetett. Az arizonaiak vezére Steve Nash volt, míg az október 2-ai térdműtéte utóhatásait érző Amare Stoudemire nem tudott pályára lépni. A harmadik meccsét is elveszítő Miamiból Dwyane Wade hiányzott, a nyári térd- és válloperációja után lábadozó védő csak a héten kezdi meg a csapatedzéseket, a visszatéréséről még nem döntöttek.

Legfrissebb hírek

Az ETO ziccert hibázott, a Nyíregyháza vezet a címvédő ellen

Labdarúgó NB I
7 perce

Szongoth gólpasszt adott az OHL-ben, csapata két nap alatt két meccset nyert

Jégkorong
16 perce

Rangadót játszik az Esbjerg ellen a Fradi a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
24 perce

Veszélyben a jégkorong olimpiai szereplése, ha az IIHF nem hajtja végre a CAS döntését

Jégkorong
39 perce

Pigniczki Fanni triplázott a ritmikus gimnasztikázók mesterfokú bajnokságán

Egyéb egyéni
1 órája

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
2 órája

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
2 órája

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2 órája