Nincs ünnepi hangulat

2007.11.02. 23:33
Címkék
Pénteken ünnepelte ötvenedik születésnapját a Dárdai Pált foglalkoztató Hertha svájci vezetőedzője, Lucien Favre. Ám ünnepelni senkinek sincs kedve, mert a berlini csapat lejáratta magát a hétközi kupafordulóban, szombaton pedig a nála jóval esélyesebb Hamburg otthonában játszik. Egyébként is: a szakember ki nem állhatja a felhajtást.

A helyzet némiképp ellent mondásos.

A pénteken ötvenedik életévét betöltő svájci Lucien Favre majd harminc esztendeje minden áldott nap rivaldafényben élő emberek között teszi a dolgát, mégsem enged közel magához senkit. Így aztán nem csoda, hogy arra a kérdésre, megünnepli-e a csapat tagjaival születése napját, a következőket felelte a berlini Hertha vezetőedzője: „Nem, egyáltalán nem terveztem…”

Lucien Favre visszahúzódó természete már előző munkahelyén, Zürichben is szemet szúrt. Amikor Fredy Bickel sportigazgató összejöveteleket szervezett, a tréner mindig tiltakozott, majd a rendezvényekre (tüntetőleg) utolsóként érkezett – és elsőként távozott. Szó se róla: Dárdai Pál csapatának eddigi eredményei sem indokolják, hogy az edző elengedje magát. A Hertha kedden a harmadik ligás Wuppertal ellen kiesett a Német Kupából (0–2), és bár a berlini csapat előző bajnokiján, a Bochum ellen nyerni tudott (2–0), szombati vendéglátója, a második helyen álló Hamburg jóval esélyesebb nála.

„A kupakudarc óriási csalódás – értékelt Lucien Favre –, most már csak a bajnokságra kell koncentrálnunk. Nem félünk a Hamburgtól! Ha türelmesen játszunk, és kihasználjuk lehetőségeinket, bármi előfordulhat…”

Ami a fővárosiak kezdőcsapatát illeti: úgy tűnik, abban nincs helye Dárdai Pálnak. A magyar középpályás lassan kiszorul a gárdából, hiszen ez lenne zsinórban a harmadik tétmeccse, amelyet a kispadon kezd.

Végül egy különlegesség: a berliniek aktuális ellenfele, a Hamburg vezetőedzője, Huub Stevens éppen a Herthát irányította, amikor betöltötte ötvenedik életévét. A holland szakember Lucien Favre-ral ellentétben nem aprózta el: 2003. november 29-én majd száznegyven meghívott részvételével rendezett hatfogásos vacsorát egy elegáns szálloda különtermében.

Öt napra rá kirúgták…

Legfrissebb hírek

Ezt értette Elver családi ok alatt a győri távozásának indoklásában

Kézilabda
9 perce

A balatoni régióban már 1200 km a kitáblázott kerékpáros túraútvonalak hossza

Csupasport
17 perce

Már nem Supka Attila a Kisvárda vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
21 perce

Két világcsúcs a súlyemelő vb záró napján

Egyéb egyéni
27 perce

Baráth Botond: Szülők is verekedtek a Fradi elleni meccsen

Labdarúgó NB I
54 perce

Öt fordulóval a vége előtt 14 pontos hátrányban volt, mégis megnyerte a kínai bajnokságot a Talien Jingpo

Minden más foci
1 órája

A dunaszerdahelyi szív döntött a Kassa ellen

Minden más foci
1 órája

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
1 órája