Első helyen a nők

2007.10.31. 10:29
Címkék

A hölgyek számára elérkezett az első nagyobb erőpróba a Kréta szigetén zajló csapat Európa-bajnokság keddi játéknapján, ugyanis a franciák ellen ültek asztalhoz. A kiemelések szerint (Horváth József tanítványait ötödikként, míg a riválist negyedikként rangsorolták) ez a párharc rangadónak számított, ám a magyar kvartett meglepően sima győzelmet aratott. Hoang Thanh Trang, Mádl Ildikó és Gara Anita remekelt, de a fél pontot szállító Vajda Szidónia is közel állt a győzelemhez. A nem várt nagyarányú siker azt jelentette, hogy az összesítésben Magyarország átvette a vezetést. A lengyelek és az oroszok is hat ponttal állnak, de az úgynevezett táblapontok miatt a mieink kerültek az élre. A férfiak az éllovas szlovénokkal találkoztak. Mind a négy táblán hatalmas csata folyt, szó sem lehetett könnyű remikről. Sajnos a rutinos Alekszandr Beljavszkij támadása ellen Almási Zoltán nem talált ellenszert, mint ahogy Gyimesi Zoltán védelme sem állta ki a próbát. Berkes Ferenc világossal elért sikere pedig már csak szépségtapasz volt.

Eredmények a 14. oldalon

Legfrissebb hírek

MLS: Lionel Messi ismét történelmet írt

Minden más foci
13 perce

Varga Barnabás: A vereség ellenére a Real Madrid elleni meccs önbizalmat adhat nekünk

Légiósok
23 perce

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
33 perce

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
52 perce

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
59 perce

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
1 órája

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája