Jacksont elküldték

2007.10.30. 09:09
Címkék

Mivel az idei bajnokságban egy magyar játékosnak mindenképpen pályán kell lennie, ezért négynél több idegenlégióst nem igazán éri meg „tartani” egy csapatnál. Márpedig az Albacompnál két hét óta öten alkották az „idegenkontingenst”, akkor érkezett ugyanis a csapathoz Randell Jackson. Székesfehérváron nagy reményeket fűztek az egykor az NBA-ben is megforduló kosaras teljesítményéhez, ám a Washingtonban 27, a Dallasban egy NBA-mérkőzést játszó, 211 centis center nem váltotta meg a világot.

Enyhén szólva...

Csupán egy meccsen kapott lehetőséget, október 21-én 26 percnyi játékidejéből Pakson két pontra futotta, s ez még a kevésnél is kevesebb. Ráadásul az Albacomp vereséget szenvedett, csakúgy mint az elmúlt hét végén odahaza a Pécstől, ahol már nem lépett pályára Jackson.

„Az látszik rajta, hogy képzett játékos, ám nagyon rossz erőállapotban érkezett Magyarországra, legalább két hónapnyi alapozó munka után lehetne csak a csapat segítségére. Ennyi időnk pedig nincs, mert sorra játsszuk a mérkőzéseket. Ezért közöltük vele, hogy nem tartunk tovább igényt a szolgálataira” – mondta Halm Rolland, az Albacomp ügyvezetője.

Úgy tetszik, hogy a fehérváriak az idén nem kifejezetten szerencsés kézzel választották ki a légiósaikat. Centerben még csak-csak meglennének – Bencze Zoltán és Kenneth Henderson jól teljesít, ám bedobóposzton jelentős lyukak tátonganak az Albacomp öszszeállításában. Elegendő csupán arra utalni, hogy a triplavonalon túlról Pakson 1/14-es, a Pécs ellen 2/12-es „hatékonysággal” céloztak a fehérváriak. Ez pedig első ránézésre még a Jackson által szerzett pontoknál is kevesebbet ér.

Néhány elkeseredett szurkoló már Halm Rollandot látná legszívesebben Albacompmezben. Az ügyvezető ugyanis játékosként remekül célzott.

Ami biztos: a fehérváriak tovább kutakodnak a piacon pontképes játékos után.

Legfrissebb hírek

A Bill Clinton-csarnokban folytatja az Eb-selejtezőt a férfi kéziválogatott

Kézilabda
15 perce

Willi Orbán: Büszke vagyok erre a mérföldkőre

Német labdarúgás
34 perce

NBA: a Denver Mexikóban győzte le az Indianát

Amerikai sportok
42 perce

Különleges BL-rangadó vár Jesper Jensenre és az FTC-re Esbjergben

Kézilabda
1 órája

Nagykorúvá válásáig támogatja az elhunyt csatár, Jesús de Miguel kislányát a Tenerife

Spanyol labdarúgás
1 órája

Sportlövő-vb: Major Veronika ezüst-, a magyar csapat bronzérmes női standard pisztolyban

Egyéb egyéni
1 órája

Sidney Crosby duplázott, már egyedül hatodik az NHL örökranglistáján

Amerikai sportok
1 órája

A kosárlabda-vb-ről lemaradó Dombai Réka mer nagyot álmodni

Kosárlabda
2 órája