Talmácsi: eddig remek

HEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITAHEGYI ANDRÁS, TÓTH ANITA
Vágólapra másolva!
2007.10.20. 00:04
Címkék
Talmácsi Gábor negyedikként végzett a gyorsaságimotorosvilágbajnokság Malajziai Nagydíjának első időmérő edzésén, miközben legfőbb riválisa, Hector Faubel a 107 százalékos határon kívül teljesített, vagyis nem futotta meg a limitet.

Talmácsi Gábornak fülig ért a szája a sisak plexije mögött.

Minden oka meg is volt az elégedettségre, hiszen olyan könnyedén érte el a jobbnál jobb köridőket a sepangi versenypályán, hogy öröm volt nézni.

Ennek pedig egyetlen oka volt: Apriliáját tökéletesen (vagy majdnem tökéletesen, hiszen egy versenymotor soha sincs teljesen kész) sikerült beállítani – és ez természetesen az eredményekben is megmutatkozott. A délelőtti szabadedzést megnyerte a világbajnoki pontverseny magyar éllovasa – hat tizedet vert Sergio Gadeára, és több mint hetet legnagyobb ellenfelére, Hector Faubelre.

Ebből persze még nem lehetett messzemenő következtetéseket levonni, de kiindulási alapnak egészen jó volt, és legalább megmutatta az erőviszonyokat.

Azaz csak mutatta volna, ha a délutáni tréningre nem változik meg teljesen az időjárás. De megváltozott. Jókora zápor hullt a sepangi aszfaltcsíkra, és bár a tréning végére már kezdett felszáradni, a délelőtti időeredménytől jócskán elmaradtak a versenyzők, a pályacsúcsot pedig meg sem közelítették. Az ideiglenes pole pozíciót megszerző Pablo Nieto is 11 másodpercre (!) volt az itteni rekordtól, ami bizonyítja, hogy a körülmények egyáltalán nem voltak ideálisak. Miközben a vetélytársak óvatoskodtak (Faubel meg egyenesen dühöngött, mert valamit rosszul állítottak be a motorján), Talma viszonylag simán rótta a köröket, megerőltetés nélkül, mintha az lenne a legtermészetesebb dolog a világon, hogy az ember vizes pályán száguldozik.

„Nem rémiszt meg az esős verseny gondolata, mert egész nap élveztem a motorozást, folyamatosan mosolyogtam a sisak alatt. Jólesett a száguldás, és ez mindig jó előjel a verseny előtt” – mondta optimistán Talmácsi, aki az utolsó körben (bár a gumijai egyre jobban kezdtek kopni) még megpróbált javítani, ám nem sikerült, mert Joan Olive egy kicsit feltartotta.

A negyedik hely tényleg nem rossz, főleg annak tudatában, hogy a győztes Pablo Nieto a felszáradó pályán vágott slick gumikon érte el a legjobbját, és hogy a fő rivális Faubelnek aligha lesz nyugodt éjszakája. Még ha meg is változtatták motorja beállításait, akkor is ott motoszkálhat a fejében a gondolat: mi van, ha szombaton szakadó esőben tartják meg az időmérést? Akkor az is előfordulhat, hogy Faubel valószínűleg a limiten kívül marad.

Mielőtt bárki kombinálni kezdene, jegyezzük meg gyorsan, ha ez megtörténik, Faubelt méltányossági alapon valószínűleg akkor is engedik elrajtolni a versenyen – lélektani hatásai mindesetre biztosan lennének az ügynek, mint ahogy a péntekinek is voltak…

A vb összetettjében egy ponttal vezető Talmácsinak azonban nem kell Faubellel foglalkoznia (nem is teszi), csak saját magára koncentrálnia, és lehetőleg megnyernie a vasárnapi versenyt. Az ugyanis nagy lépést jelentene a végső győzelem felé…

Legfrissebb hírek

Csillagászati összegért cserél tulajdonost a Los Angeles Lakers

Amerikai sportok
36 perce

Arany-kupa: Mexikó és Costa Rica is bejutott a negyeddöntőbe

Minden más foci
1 órája

Lukács Dániel szerint a legerősebb csapatot kapta a Puskás Akadémia a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
1 órája

Kolo Muani és Conceicao duplázott, a Juventus kiütéses győzelemmel kezdte a klub-vb-t

Klub-vb
1 órája

Csütörtöki sportműsor: pályán a PSG a klub-vb-n; Marozsán Fábián a hallei tenisztornán szerepel

Minden más foci
8 órája

Megvannak az ellenfelek az európai kupákban; Nemcsik Zsolt: Csak az arany tesz elégedetté

E-újság
8 órája

Az öltöző hatalma – Malonyai Péter publicisztikája

Minden más foci
9 órája

Örmény örvény – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
9 órája
Ezek is érdekelhetik