Miféle McLaren-belharc?

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2007.10.20. 00:04
Címkék
A világbajnoki címre esélyes három versenyzőn a szabadedzések előtt nem lehetett észrevenni a feszültséget, a hivatalos FIA-sajtótájékoztató kedélyes hangulatban telt.

Kedélyes hangulatban kezdődött meg a Brazil Nagydíj Sao Paulóban. A csütörtöki sajtótájékoztatón a két-két Ferrari- és McLaren-pilóta olyan lazán beszélgetett egymással, mintha nem az utolsó, hanem az idénynyitó viadalra hangolódtak volna. Az újságírók kérdéseinél – főleg a helyi sajtó képviselőinek gyakran követhetetlen gondolatmenete után – többször is előfordult, hogy nem a megszólított válaszolt, hanem más vágott közbe.

Főként Felipe Massa volt elemében, ami érthető, hiszen ő van otthon, és nem érintett a vb-címért folyó versengésben. A sajtótájékoztatón Fernando Alonso és Lewis Hamilton többször is hangsúlyozta, hogy nincs közöttük ellentét, ugyanúgy – sőt még jobban – tisztelik egymást, mint az év elején, csak éppen néha a hétvége feszültsége eltorzítja, felhőssé teszi kettejük viszonyát.

„Az újságírók gyakran túlságosan mélyre akarnak ásni, és ahhoz, hogy a sztori eladható legyen, valótlan állításokkal színezik ki a cikkeket – mondta Hamilton. – Megpróbáltak árkot ásni Fernando és közém, de okosabbak vagyunk annál, mint hogy higgyünk nekik. Megvagyunk egymás mellett, és tesszük a dolgunkat.”

Alonso hozzátette: értetlenül áll azelőtt, hogy a McLarenhez a Brazil Nagydíjra FIA-felügyelőt rendeltek ki, mert bár a Kínai Nagydíj időmérőjén kicsit eltolták a guminyomását, csapata továbbra is támogatja.

Pénteken aztán elhangzottak az ilyenkor szokásos külső értékelések, Bernie Ecclestone és Jackie Stewart is Hamilton diadalára voksolt. A háromszoros világbajnok skót szerint Hamilton megengedheti magának, hogy elveszítse a vb-címet, hiszen egyrészt nyer még jó néhányat, másfelől jellemerősítő hatása lenne a csalódásnak.

Ecclestone Hamilton F1-re tett hatásáról beszélt, és viccelni is volt kedve: „Különösen jó az F1-nek, hogy színes bőrű, hiszen teljesen új szurkolóbázis csatlakozott hozzánk – kezdte Ecclestone,

majd jött a meghökkentő eszmefuttatás. – Kár, hogy nem zsidó, hiszen akkor még többen imádnák a Formula–1-et. Hogy a muzulmánok többen vannak? Akkor kár, hogy nem muzulmán.”

HIVATALOS IDŐMÉRŐ EDZÉS Szombat, 18.00 Tv: RTL Klub, 17.40 Sport Klub, 22.00

Legfrissebb hírek

Férfi kézilabda: bosnyák válogatott játékossal erősített az ETO

Kézilabda
1 órája

Vasárnapi sportműsor: NB I és NB II; Liverpool–Manchester City; Super Bowl

Minden más foci
2 órája

Már az első félidőben megnyerte a rangadót az FTC; A City ellen is Szoboszlai Dominik a legjobb biztosíték

E-újság
2 órája

Fürdésre várva – Ballai Attila publicisztikája

Vízilabda
3 órája

Kiegyenesedett a Fradi – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
3 órája

Téli olimpia: az Egyesült Államok vezet a műkorcsolyázók csapatversenyében a második nap után

Téli olimpia 2026
3 órája

Milánó–Cortina 2026: egy ország sem nyert két aranyat – infóközpont

Téli olimpia 2026
3 órája

Endricket kiállították, emberhátrányban nyert a Lyon

Francia labdarúgás
3 órája
Ezek is érdekelhetik