Törököt verő görögök

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
2007.10.17. 23:44
Címkék
Görögország visszavágott Törökországnak a márciusi 4–1es csúf vereségért – 1–0-ra győzött Isztambulban. A végeredmény a címvédő biztos továbbjutását jelentette a csoportból (itt szerepel a magyar válogatott is), míg a hazai gárda jókora lépéshátrányba került. A törökök szövetségi kapitánya, Fatih Terim készülhet a menesztésére…

Fatih Terim nem túl szimpatikus ember.

A törökök szövetségi kapitánya makacs, mint az öszvér, és ha a futballpálya gyepére porcelántárgyakat sorakoztatnánk, a szakember akkor is egy elefánt módjára közlekedne fel és alá. Tán mert megteheti… Hiszen nem rázta a fejét senki, amikor a tréner a magyar válogatott elleni 3–0-s győzelmet követően azzal döngette a mellét, hogy előre tudta: nyernek. Persze nem szólt egyetlen szót sem a skót játékvezetőről, Stuart Dougalról, aki a meg nem ítélt tizenegyessel és Gera Zoltán igazságtalan kiállításával megmentette az állását…

Fatih Terim azonban nem menekült meg: az Eb-győztes Görögország elleni ki-ki mérkőzés várt rá azután, hogy csapata szombaton Moldova ellen csak 1–1-et ért el, s így veszélybe került a törökök Eb-részvétele. Hiába kapta a tréner korábban az imperátor (azaz a „parancsoló”) becenevet, aligha méltó erre a titulusra…

Mégis, a görögök elleni öszszecsapás előtt a szakember villódzó vakuk kíséretében foglalt helyet a kispadon. Persze nem bánta volna, ha a figyelem a pályán lévő játékosaira terelődik, ám a török futballisták jóindulattal sem teljesítettek úgy, ahogy azt tőlük elvárták.

A játéknap nagy rangadóján ugyanis az történt, amit a görögök német szövetségi kapitánya, Otto Rehhagel eltervezett (magabiztos védekezés és gyors ellentámadások), ezzel szemben Fatih Terim játékosai képtelenek voltak jól és taktikusan futballozni.

Míg a görögök sorra hagyták ki ziccereiket, a hazaiaknak csak néhány lövésre és fejesre futotta. Sőt a hideg zuhany alig tíz perccel a lefújás előtt jött: a görögök sokadik helyzetüket már berúgták – igaz, lesgyanús helyzetből, de a spanyol bíró, Manuel Mejuto González mit sem törődött a népharaggal.

Győzelmével az Eb-címvédő görög válogatott kiharcolta a továbbjutást, míg a törökök csak jó szerencséjükben bízhatnak. A Fatih Terimbe vetett hitüket ugyanis elvesztették…

Legfrissebb hírek

VIDEÓK: pazar passz után vezetett Marokkó, de Vinícius villanásból egyenlített a vb-n

Foci vb 2026
6 perce

Döntetlen az állás 45 perc játék után

Foci vb 2026
12 perce

NS-infó: Szűcs Tamást a portugál élvonal 5. helyezettje szerződtetheti

Labdarúgó NB I
13 perce

Itt a válasz, Vinícius góljával egyenlítenek a brazilok!

Foci vb 2026
28 perce

Hoppá, vezet Marokkó!

Foci vb 2026
37 perce

Statisztikák: öt meccs után továbbra sincs európai siker a vb-n

Foci vb 2026
54 perce

Elkezdődött a brazil-marokkói ütközet!

Foci vb 2026
1 órája

Vb 2026: Brazília–Marokkó 1–1

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik