Békésen válnának

S. J.S. J.
2007.10.15. 23:31
Címkék

A közelmúltban két játékosá tól búcsúzott a Cornexi-Alcoa. Először a klub sajtószolgálata adta hírül, hogy a cseh válogatott beállós Petra Valová, majd a magyar válogatott balszélső Kenyeres Fanni távozik Fehérvárról. Balássi Imre klubelnök a döntésekről elmondta, nincs összefüggés közöttük. Valová távozása miatt június óta tartott a huzavona, miközben a csapatnak három beállósa volt.

„Kenyeres kikerült a csapatból, s felesleges bármi szenzációt keresni a történtek mögött – mondta az elnök. – A vezetőedző és a klub vezetősége együtt hozta meg ezt a döntést. Sosem hálásak az ilyen helyzetek, hiszen tiszteljük annyira volt játékosainkat, hogy őket kedvezőtlen színben feltüntető információt nem adunk ki, így pedig a közvélemény mindig is a játékosok pártján fog állni. Ez így természetes, és ezt döntésünkkel együtt vállaljuk. Kenyeressel a tárgyalásokat még folytatjuk, s egyelőre nem tudjuk, mikor fejeződnek be.”

A válogatott balszélső továbbra sem kívánta kommentálni távozása körülményeit. Csak annyit mondott, hogy néhány napon belül – korrekt tárgyalások után – békésen szeretne elköszönni a Cornexitől, s szerinte a klub vezetői is így gondolkodnak.

A Cornexi-Alcoa gazdasági helyzetével kapcsolatos kérdésről Balássi Imre elmondta, hogy az elmúlt fél évben nemcsak a klub szponzori szerkezete alakult át, hanem a tulajdonosi kör is változott. Nőtt a magántőke aránya, ami a tényleges tulajdonosi szemlélet erősödése mellett a tőketartalék növekedését és a még racionálisabb gazdálkodást is jelenti.

Legfrissebb hírek

Mindkét szombati meccsét megnyerte a női 3x3-as kosárlabda-válogatott az Eb-selejtezőn

Kosárlabda
4 perce

A brazil drukkerek már világbajnoki formában nyomják New York utcáin

Foci vb 2026
8 perce

F1, Katalán Nagydíj, időmérő

F1
21 perce

A Portótól gyorsan menesztették, most az Elche vezetőedzője lett

Spanyol labdarúgás
22 perce

Faldum Gábor és Zelinka Gabriella győzött a középtávú triatlon ob-n

Egyéb egyéni
24 perce

Távozik a Veszprém futsalcsapatának vezetőedzője

Labdarúgó NB I
36 perce

Vinícius Júnior nagy kedvvel készül a nyitó meccsre

Foci vb 2026
1 órája

Labdazsonglőr rendőrt ünnepeltek a bostoni szurkolói zónában

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik