Szurkapiszka az elnöknek

2007.10.09. 23:41
Címkék

Pimasz megjegyzésre ragadtatta magát a Lazio svájci futballistája, Valon Behrami: a mindössze 22 esztendős középpályás Claudio Lotito klubelnököt bírálta, amiért a Milan ellen 5–1-re elveszített bajnokin nem várta meg a mérkőzés végét, hanem a közlekedési dugót megelőzendő néhány perccel a lefújás előtt hazaindult. „Én biztosan nem tettem volna ilyet – jelentette ki az albán szülők gyermekeként Koszovóban született, de svájci állampolgárságú Valon Behrami. – Egy elnöknek mindig figyelnie kell arra, milyen képet mutat a médiának, még akkor is, ha csapata vesztésre áll.” A fiatal tehetség két éve került a római csapathoz, amely tulajdonjogának ötven százalékát birtokolja (a másik fél a Genoáé). Érdekesség, hogy bár Valon Behrami tíz alkalommal pályára lépett már a svájci válogatottban, többször hangsúlyozta, hogy ha Koszovónak valaha lesz önálló nemzeti csapata, inkább abban az együttesben szerepelne. Közben a római klub vezetőedzőjére, Delio Rossira bundagyanú árnyéka vetül, az Olasz Labdarúgó-szövetség közleménye szerint a szakember 2006 áprilisában – sikertelenül – megpróbálta rávenni a klubelnököt arra, hogy bírja rá a Leccét, ne játsszon teljes erőbedobással a Lazio ellen.

Legfrissebb hírek

Valverde távoli góljával vezet a Real Madrid Valenciában

Spanyol labdarúgás
2 perce

Norris a pole-ban, Lawson és Hülkenberg a második sorban az esőáztatta, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
6 perce

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám kétszeres magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
26 perce

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
29 perce

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
50 perce

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
54 perce

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
58 perce

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
1 órája