Századik meccs a kispadon

2007.10.09. 23:41
Címkék

Keserű napokat él mostanában Alessandro Del Piero, miután az elmúlt hétvégén két jelentős csapás is érte: előbb a Juventus Fiorentina elleni bajnokiján (1–1) nem nevezte edzője a kezdők közé, majd a Roberto Donadoni szövetségi kapitány által kihirdetett olasz válogatott keretben kerestük hiába a nevét. Ráadásul az sem ad okot a játékosnak az örömre, hogy a klubjával folytatott, hónapok óta húzódó szerződéshosszabbítási tárgyalásai időközben teljesen megfeneklettek, sőt egyre inkább úgy tűnik, a torinói gárda elöljárói nem is nagyon törik magukat, hogy megtartsák az egyesület legendás alakját.

A hét végi két eset közül tulajdonképpen egyik sem példa nélküli, hiszen az elmúlt években többször is előfordult, hogy Alessandro Del Piero nem szerepelt a válogatottban, a Juventusban pedig a vasárnapi volt a századik találkozója, amelyet a kispadon kezdett. Az ünnepinek nem nevezhető jubileum azért különösen fájdalmas most, mert arról árulkodik, hogy megcsappant a szakvezetők játékosba vetett bizalma. Különös véletlen, hogy a támadó tíz napja éppen arról beszélt újságíróknak, hogy egy vezetőedző sohasem köteles megmagyarázni a döntéseit. Claudio Ranieri lépése ezúttal valóban önmagáért beszél...

Legalább ennyire aggasztó Alessandro Del Piero számára a mellőzés a nemzeti együttesnél, a 85-szörös válogatott búcsúja ugyanis végleges is lehet a „squadra azzurrától”. Bár az illetékesek cáfolják, hogy generációváltásról lenne szó (a Juvecsatáron kívül kimaradt a keretből a 34 éves Filippo Inzaghi is), azért könnyen belátható, hogy nem Alex a csapatnál a jövő embere.

Főleg ha Roberto Donadoni sokáig marad a posztján . Nyílt titok, a szövetségi kapitány nem tartozik a támadó feltétlen rajongói közé, már csak azért sem, mert elsősorban középpályásnak tartja. Igaz, Alessandro Del Piero sem vétlen az ügyben: miután a labdarúgó kerek perec kijelentette, csak akkor hajlandó a válogatottban szerepelni, ha csatárposzton játszhat, igazán nem is lepődhetünk meg a kapitány döntésén.

Legfrissebb hírek

MLS: Sallói gólpasszt adott, Gazdag pedig bemutatkozott új csapatában

Légiósok
19 perce

Schäfer András: Mindig bizalmat szavaztak nekem, ha gond volt

Német labdarúgás
54 perce

A DAC legyőzte a Slovant

Légiósok
8 órája

Vasárnapi sportműsor: FTC–Újpest, ZTE–PAFC, ETO FC–Kispest Honvéd

Minden más foci
8 órája

Schäfer András: ünnep és vereség; Végre rangadó lesz a derbi!

E-újság
8 órája

Osztály, vigyázz! – Vincze András publicisztikája

Labdarúgó NB I
8 órája

Odahaza kapott ki a Lens és a Le Havre, iksz a Nice–Le Mans meccsen

Francia labdarúgás
8 órája

Jóban, rosszban – Malonyai Péter jegyzete

Kosárlabda
8 órája