Chelios, az elnyűhetetlen

2007.10.09. 23:41
Címkék

Öreg ember nem vénember. Chris Chelios jelenleg a liga korelnöke, 45 éves, de még mindig zseniális. A veterán védő az Edmonton ellen teljesítette karrierje 1550. NHLmérkőzését, amivel „ellépett” klubja, a Detroit Red Wings korábbi csapatkapitánya, Alex Delvecchio mellől, és már nyolcadik a vonatkozó örökranglistán. Mi több, még ebben a szezonban két másik legenda, Ray Bourque (1612) és Larry Murphy (1615) elé kerülhet e sorban.

Chelios nem mindennapi góllal ünnepelt. A Detroit 1–0-s vezetésénél a támadóharmadba érve magához vett egy elhagyott korongot, rögtön kapura küldte, ám Dwayne Roloson elsőre hárított. Chelios duplázott, Roloson szintén. Chelios triplázott, Roloson ekkor viszont már feküdt, úgyhogy csak meglett a gól – 2006. április 8. óta az első, amelyet Chelios szerzett az NHL alapszakaszában. Ezzel lett 2–0, ami a később váltakozva eső találatokkal együtt sima Red Wingsgyőzelmet eredményezett (4–2).

„A lövést nemcsak elereszteni, hanem követni is kell, segédedzőnk, Paul MacLean folyton erről beszél. Roloson jó kapus, de most néhányszor kijött róla a pakk, Chelios meg persze ott volt, hogy ezt kihasználja” – mondta Mike Babcock, a Detroit vezetőedzője.

Eredmények a 18. oldalon

Legfrissebb hírek

Valverde távoli góljával vezet a Real Madrid Valenciában

Spanyol labdarúgás
1 perce

Norris pole-ba repítette a McLarent; Lawson a második sorban az esőáztatta, hosszúra nyúló interlagosi időmérőn

F1
6 perce

Gyász: elhunyt Rothermel Ádám kétszeres magyar bajnok, olimpiai ezüstérmes labdarúgó

Labdarúgó NB I
25 perce

Öt évre kitiltották az európai stadionokból a Mussolini-pólót viselő ferencvárosi ultrát

Európa-liga
28 perce

Három pontot szerzett Kisvárdán, és a tabella élére állt a Puskás Akadémia

Labdarúgó NB I
50 perce

Kiss-Gebora Flóra bronzérmes a short track junior-világkupán

Utánpótlássport
54 perce

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
58 perce

Bundesliga: nem hibázott a Bayern és a Dortmund, a Leipzig ötössel ünnepelte a jubiláló Willi Orbánt

Német labdarúgás
1 órája