Olyan, mint Schumacher

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2007.10.08. 23:35
Címkék
Kimi Räikkönent már Michael Schumacherhez hasonlítja a Ferrari vezérkara: a finn pilóta a legutóbbi nyolc futamon mindenkinél több pontot szerzett – Lewis Hamiltonra például 19-et vert rá.

Kimi Räikkönen Kínában aratott diadalával végképp meggyőzte a Ferrari vezetőségét arról, hogy érdemes volt bízni benne és szerződtetni Michael Schumacher helyére. Mi több, Luca Baldisseri, a Scuderia stratégiai vezetője azt mondja, a finn az idény második felében már hétszeres világbajnok elődje szintjén versenyzett.

„Michael tíz év alatt öt világbajnoki címet nyert velünk, és az évek során eljutottunk arra a szintre, hogy egymás gondolatait olvastuk, már a másik pillantásából leszűrtük, ha valami gond volt – mondta Baldisseri. – Kimivel eleinte sántított az együttműködés, a vezetési stílusát nehezen tudta az autóhoz és a gumikhoz igazítani, és még nem csiszolódott össze a munkánk. Ám a szezon fele óta nagyon gyorsan fejlődött, és a Kínai Nagydíjra eljutott arra a szintre, ahol Michael volt.”

Räikkönen a Francia Nagydíjig a támadások kereszttüzében állt, és bár a többség belátta, hogy nehezen vehette fel a versenyt a Ferrarit régóta ismerő Felipe Massával, mások már azt rebesgették, hogy Schumi viszszatér a csapatba. Ebből persze semmi sem lett, Räikkönen hozzászokott az új technológiához, és Magny-Cours-ban elkezdett egy nagyszerű sorozatot. Noha az Európai Nagydíjat műszaki hiba miatt feladta, a másik nyolc futamon dobogóra állhatott, négyen győztesként.

Az indianapolisi GP óta 19 ponttal többet szerzett, mint a vb-éllovas Lewis Hamilton, ennek köszönhetően tartotta meg vb-esélyét az utolsó futamig. Brazíliában a brit kiesése is szükséges lehet a vb-cím megkaparintásához, és ha Hamiltonnak ismét rossz napja lesz, a Ferrarinak már „csak” az a feladata, hogy kettős győzelmet arasson Interlagosban.

Massa tavaly alaposan elverte a mezőnyt, és Michael Schumacher is megmutatta defektje után, hogy mennyivel erősebb a Ferrari a többieknél a brazil pályán. Ha az autó és Massa az idén is hasonlóan jól megy, a hazai pályán versenyző pilótának az lesz a feladata, hogy Räikkönent maga elé engedje, míg Fernando Alonsót maga mögött tartsa.

„Ha Kiminek esélye nyílik a vébécím megszerzésére, nem hezitálok, segítek neki, hiszen ez a csapat érdeke – mondta Massa. – Ha Lewis és Fernando jó pozícióban lesz, akkor viszont megint a győzelemre török.”

Ha Massa élen zár a Brazil Nagydíjon, ez lesz az első szezon az F1 történetében, amikor négyen is legalább négy futamot nyernek.

Végül egy hír a Williams-istállóról: Alex Wurz Sanghajban bejelentette, hogy az idény végén visszavonul. Utódja vélhetően Nakadzsima Kazuki, a grove-i csapat tesztpilótája lesz.

Legfrissebb hírek

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
16 perce

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
29 perce

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
40 perce

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
46 perce

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
47 perce

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
55 perce

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
1 órája

Honfitársa pótolja Cucurellát a Chelsea-nél; az Inter ajánlatott tett a Tottenhamnek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája