Hadfi Dániel: dupla elsőség

R. B. B.R. B. B.
2007.10.03. 23:14
Címkék

Hadfi Dániel továbbra is vezeti súlycsoportjának a világranglistáját! A Honvéd-Kipszer-TFSE dzsúdósa áprilisi Európa-bajnoki aranyérmével kapaszkodott fel a 100 kilósok rangsorában az első helyre, és azóta is tartja pozícióját. Hadfi a szeptemberi vb-n bronzérmet – és ezzel együtt olimpiai kvótát – szerzett. A harmadik helyért nyolcvan pont is járt, amivel a magyar sportoló megerősítette vezető helyét, elsőségét az sem veszélyeztetette, hogy az utóbbi két Világkupaversenyt kihagyta. A hivatalos ranglista készítésekor a cselgáncsozók legutóbbi egy évének négy legjobb eredményét számolják, ám az összes helyezés alapján készülő rangsorban is Hadfi a mázsások legjobbika. Sőt az olimpiai kvalifikációs ranglistával is hasonló a helyzet, a „mínuszolós” elv (négy legjobb helyezés alapján) és az összes eredmény alapján is a jelenleg pihenő versenyző az éllovas. Mellette a világranglistán Ungvári Miklós (66 kg) negyedik, Mészáros Anett (70) hetedik, Csernoviczki Éva (48) nyolcadik és Baczkó Bernadett (57) kilencedik. Az olimpiai kvalifikációs rangsorban Hadfi mellett a már szintén kvótás Ungvári is az élen áll, Csernoviczki a harmadik (a második legjobb nem kvótás), Baczkó a negyedik, Mészáros ötödik, ám az utóbbi kettő már kiharcolta az olimpiai részvétel jogát.

Legfrissebb hírek

Arne Slot elárulta, nem lesz holland szövetségi kapitány

Minden más foci
3 perce

Ronald Araújo stabilabbá teheti a Liverpool FC védelmét – ha egészséges

Angol labdarúgás
6 perce

Világbajnok kapust igazolt a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
14 perce

Vádat emeltek Gór-Sebestyén Júlia ellen kiskorú veszélyeztetése miatt

Téli sportok
19 perce

Pigniczki Fanni és a kéziszercsapat a frankfurti vb mezőnyében

Egyéb egyéni
20 perce

A 16 éves Somogyi Tamás álomrajtot vett az NB I-ben

Labdarúgó NB I
33 perce

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
37 perce

Harmincévesen visszavonult a hatszoros válogatott középpályás

Labdarúgó NB II
57 perce