Vb-csapat Chicagóra

2007.10.02. 23:42
Címkék

A Magyar Ökölvívó-szakszövetség elnöksége keddi ülésén egyhangú szavazással elfogadta Balzsay Károly szövetségi kapitány előterjesztését, amelynek értelmében 11 tagú – azaz teljes – csapat képviseli a magyar színeket az október 23. és november 4. között esedékes chicagói felnőtt-világbajnokságon. Akárcsak a legutóbbi világeseményeken, ezúttal is a 2005-ös mienjangi világbajnokság ezüstérmese, az idén veretlen Bedák Pál és a két évvel korábban Bangkokban bronzérmes Káté Gyula számít esélyesnek, de rajtuk kívül még legalább hárman-négyen reménykedhetnek abban, hogy odaérnek az olimpiai kvalifikációt jelentő első nyolc hely valamelyikére – azzal a megszorítással, hogy a két felső súlycsoportban csak a négy elődöntős váltja meg első körben a pekingi repülőjegyet. – (Ch. G. A.) Az utazó keret. 48 kg: Bedák Pál (Kispest). 51 kg: Szalai Gergely (Vasas-Rica Hungária). 54 kg: Oltványi Dávid (PVSK). 57 kg: Rácz Sándor (Gyöngyös). 60 kg: Varga Miklós (Hajdúsámson). 64 kg: Káté Gyula (MTK). 69 kg: Harcsa Norbert (Vasas-Rica Hungária). 75 kg: Szili István (Kőszeg). 81 kg: Szellő Imre (KSC). 91 kg: Darmos József (Vasas-Rica Hungária). +91 kg: Kurtucz Csaba (NYVSSC)

Legfrissebb hírek

Férfi kosár NB I: az újonc Fót megszerezte negyedik győzelmét is

Kosárlabda
3 perce

Nehezen nyert a Ferencváros, de vezeti a női labdarúgó NB I tabelláját

Labdarúgó NB I
9 perce

NB I: hamar vezetést szerzett a Kispest az MTK otthonában.

Labdarúgó NB I
15 perce

Málagában szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Racing Santander

Spanyol labdarúgás
15 perce

NB II: Videoton FC Fehérvár–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
17 perce

NB II: Gyirmót FC Győr–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
20 perce

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
28 perce

Verstappen átvette a vezetést, de vasárnap a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
33 perce