Telt ház várja Bátorfit

2007.10.02. 23:42
Címkék

Már biztos, hogy egy gombostűt sem lehet leejteni a Bátorfi Csilla búcsúztatása alkalmából rendezendő október 9-i Magyarország–Kína gálamérkőzésen a Körcsarnokban: nemcsak az 1600 jegy talált gazdára, de több százan maradtak a várólistán is. „Magyarországon kint lehet rekedni egy pingpongeseményről, és ez nagyon jó érzés” – mondta mosolyogva Juhos József, a magyar szövetség technikai igazgatója. A sportvezető azt is hozzátette, az ingyenjegyeket az egyesületek igényelhették. „A támogatóknak köszönhetően a gála költségeire nem volt gondunk, ezért amellett döntöttünk, hogy a magyar fiataloknak legyen lehetőségük élőben látni a világ legjobbjait” – közölte Juhos. Azoknak sem kell nagyon szomorkodniuk, akiknek nem jutott belépő, mert a sporttelevízió élőben közvetíti az összecsapást. A kínaiak egyébként legerősebb csapatukkal jönnek a gálára, amelyen az Európa- és a világbajnok válogatott összecsapása mellett asztalhoz áll maga az ünnepelt is, akinek Kamuti Jenő, a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára a MOB érdemérmét adja át. A részletes program azonban még Bátorfi Csilla számára is meglepetés.

Legfrissebb hírek

Férfi kosár NB I: az újonc Fót megszerezte negyedik győzelmét is

Kosárlabda
3 perce

Nehezen nyert a Ferencváros, de vezeti a női labdarúgó NB I tabelláját

Labdarúgó NB I
9 perce

NB I: hamar vezetést szerzett a Kispest az MTK otthonában.

Labdarúgó NB I
15 perce

Málagában szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Racing Santander

Spanyol labdarúgás
15 perce

NB II: Videoton FC Fehérvár–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
17 perce

NB II: Gyirmót FC Győr–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
20 perce

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
28 perce

Verstappen átvette a vezetést, de vasárnap a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
34 perce