Súlyos büntetések előtt

2007.10.02. 23:42
Címkék
Továbbjutás a Magyar Kupában, ám igencsak mérsékelt, várakozáson aluli szereplés a bajnokságban. Itt tart most a Fradi futballcsapata meganynyi gond közepette, már a szurkolók is elfordultak a csapattól. A drukkerek nagyobb része úgy véli, még kilátástalanabb időszak jön, a vezetők pedig a játékosokat büntetnék meg…

Az FTC a vasárnapi, Bőcs elleni találkozón újabb értékes pontokat veszített. A szurkolók egy része eddig is tüntetett az Üllői úti székház előtt, igaz, még nem a csapat gyenge szereplése, hanem a vezetők megszorító intézkedései miatt. Ám ha így folytatódik a tendencia, egyre kevesebben lesznek a lelátón az Üllői úti stadionban, pedig most lenne igazán szüksége a buzdításra a hitehagyottnak és talán balszerencsésnek is mondható Ferencvárosnak . Csakhogy az ftc.hu internetes oldal szavazása szerint a drukkerek 57 százaléka az eddiginél is rosszabb bajnoki szereplést vár…

Ezt egyre aggasztóbb, ezt jelzi, hogy csütörtökön az FTC Zrt. igazgatótanácsa napirendre tűzi a csapat szereplését. Úgy tudjuk, a játékosok súlyos büntetésre számíthatnak.

Ezt megerősítette Takács Tibor, a három emberből álló igazgatótanács egyik tagja is.

„Telnek a hetek, a fordulók, és egyre hátrébb kerülünk a tabellán – mondta Takács Tibor. – Nem ilyen szereplésre számítottunk, annak ellenére sem, hogy nehéz időszak ez az életünkben. Sajnos valami nem stimmel a csapatnál. Hogy mi, azt akarjuk kideríteni. Fegyelmezetlenség vagy koncentrációhiány okozza, hogy többször is a véghajrában bukjuk el a meccseket? Mert nemegyszer fordult elő, hogy győzelem helyett be kellett érnünk a döntetlennel. Elértük azt a határt, amikor valamit tennünk kell. Nem mehetünk el szó nélkül a sorozatos pontvesztések mellett. Annyit kijelenthetek, nem az edzőt váltjuk le, szóba sem került Csank János menesztése.”

Az igazgatótanácsnak Takács Tiboron kívül Berki Krisztián és Horváth Gábor a tagja, így ők hárman döntenek majd az esetleges büntetésekről. Túl nagy kombinációs készség nem kell hozzá: Csank János állása biztos, így maradnak a játékosok, akik alighanem pénzbüntetésre számíthatnak, mégpedig olyan időszakban, amikor nem dúskálnak a javakban az Üllői úton.

Csütörtökön kiderül, hogy az egész csapat, vagy csak néhány futballista viszi-e el a balhét…

Legfrissebb hírek

Férfi kosár NB I: az újonc Fót megszerezte negyedik győzelmét is

Kosárlabda
3 perce

Nehezen nyert a Ferencváros, de vezeti a női labdarúgó NB I tabelláját

Labdarúgó NB I
9 perce

NB I: hamar vezetést szerzett a Kispest az MTK otthonában.

Labdarúgó NB I
15 perce

Málagában szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Racing Santander

Spanyol labdarúgás
15 perce

NB II: Videoton FC Fehérvár–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
17 perce

NB II: Gyirmót FC Győr–Tiszakécskei LC

Labdarúgó NB II
20 perce

Ötéves szerződéshosszabbítást írtak alá az F1 brazíliai helyszínével

F1
28 perce

Verstappen átvette a vezetést, de vasárnap a mezőny végére sorolják Brazíliában

F1
34 perce