Kispest: rendben és csendben

2007.10.02. 23:42
Címkék

Miért első a Honvéd?

Mindenekelőtt azért, mert tíz forduló alatt több pontot gyűjtött, mint bármelyik riválisa.

Másodsorban pedig azért, mert – mint korábban Debrecenben, Újpesten vagy éppen az MTK-nál, most Kispesten is – kiderült, hogy ott, ahol rend van, lehet reménykedni a sikerben. Mondhatni, ehhez nem kellett más, mint a tulajdonos, George F. Hemingway befektette százmilliók, de ez nem teljes mértékben fedi a valóságot. A nyolcadik játéknapon a kispestiek a Siófok vendégei voltak, a 2–1-es győzelmüket követő sajtótájékoztatón a hazaiak trénere, Botos Antal megpedzette: ha a Balaton partján is dőzsölnének, nem biztos, hogy Honvéd-diadal született volna, sőt. Erre Supka Attila úgy reagált: badarság azt hinni, a XIX. kerületben kánaán van, egyszerűen csendben, nyugalomban lehet dolgozni. Ha a vezetők azt mondják, kedden fizetés, akkor kedden hozzá is jutnak jussukhoz a futballisták – a magyar szokásokkal ellentétben a várakozáson felüli szereplésből adódó pluszprémium átutalása sem jelent problémát. S aki fizet, ráadásul időben fizet, az joggal várja el, hogy cserében mások, ez esetben a labdarúgók is letesznek valamit az asztalra. Eddig nagyon úgy fest, a rendszer működik – elég csak egy pillantást vetni a tabellára. Abból egyébként kiderül, hogy nyolc győzelem mellett egy-egy döntetlen, illetve vereség ront az összképen. Két pontot Diósgyőrben vesztett a Honvéd, hármat pedig az Újpest vett el tőle. A 4–1-es csapás a Hamburg elleni budapesti UEFA-kupa-meccs után három nappal érte a piros-feketéket, és a szakmai stáb utóbb bevallotta, hibázott, hogy a fárasztó csatát követően nem változtatott a bravúros döntetlent elérő tizenegyen. Hogy az önkritika menynyit ér, az két héttel később derült ki: a németországi visszavágó után a fél csapat kicserélődött, a Honvéd meg is verte a Debrecent 3–1-re. Nem mellékes: ha fordított eredmény születik, ma a Loki áll az élen…

Az aranyérmeket persze még nem szabad Bárányos Zsolték nyakába akasztani (a játékosok között nem is téma az elsőség, ahogy fogalmaznak, „csupán” az első négy között szeretnének végezni), de az talán kijelenthető: a legjobb sansza a kispesti gárdának van a bajnoki címre. Ezt már szombaton, a Kaposvár ellen bizonyíthatják – kérdés, hogy a futballisták mennyire tudják elviselni az esélyesség terhét. Mert az bizony már nem a debrecenieket, az újpestieket vagy a Hungária körúti kék-fehéreket nyomja, hanem őket…

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: kezd az ETO a női kézi BL-ben, Nigériával játszunk a kosár-vb-n

Minden más foci
1 órája

Farkas Júlia nyolc góllal járult hozzá a Dunaszerdahely sikeréhez

Kézilabda
1 órája

Stollárék párosban továbbjutottak a US Open első fordulójából

Tenisz
1 órája

Vitorlázás: világbajnoki belépő Vadnai Jonatántól

Egyéb egyéni
1 órája

Kerkez Milos: Édesapám nem hagy elkényelmesedni; A Győr visszaülne Európa trónjára, a négy közé jutna az FTC

E-újság
1 órája

Öt gól, két kapufa és egy piros lap – képekben a Vasas–Nyíregyháza bajnoki

Labdarúgó NB I
1 órája

Nepál hangja – Csillag Péter publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Füttyre futball – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
1 órája