Egyelőre edzőpáros irányít

SZŰCS ANDRÁSSZŰCS ANDRÁS
2007.10.02. 23:42
Címkék

Jindrich Novotny már nem az Újpest edzője, egyelőre az Ancsin János, Baróti Zsolt páros vezeti a csapatot.

Tipikus edzőváltás volt. A vezérkar az éj közepén, hosszú válságértekezlet után döntött a cseh leváltása mellett, ami a biztató alapozást követő rossz bajnoki széria (hat meccs, ugyanennyi pont) következménye. A zuhanyhíradó természetesen gyorsabb volt, mint a hivatalos kommunikáció, már hétfő délután elterjedt a hír, hogy eredetileg is Ancsin volt a kiszemelt „tűzoltó”, csak akkor nem vállalta. Az éjjel igen – akárcsak Baróti.

„Ez nem így volt, Ancsin János elsőre elvállalta a feladatot, csakúgy, mint Baróti Zsolt – kezdte Joós Zoltán szakosztály-igazgató. – Megkértük őket, hogy segítsenek, amíg az új edzőt ki nem nevezzük. Mi javasoltuk, hogy egyelőre ideiglenes legyen ez a felállás. Ők amúgy is rengeteget dolgoznak a csapat mellett, sokat segítenek, igazi ősújpestiek, nagyon jó, hogy ilyen szakembereink vannak. Ráadásul olyan jó a kapcsolat kettejük között, hogy nincs jelentősége annak, melyikük a főnök. Már dolgozunk az új tréner felkutatásán, hazai és külföldi edzőkkel egyaránt tárgyalunk, szerintem egy héten belül eldől minden.”

Addig esedékes még néhány bajnoki, legelőször is három az SC Csíkszereda ellen – péntek, szombat, hétfő – külföldön, így különösen nem mindegy, a játékosok hogyan fogadták a fejleményeket.

„Sehogy. Kedd reggel bejelentettem a változást, és ők tudomásul vették – mondta Joós. – A dolgozónak az a dolga, hogy dolgozzon. Amit lehetett, megtettem, úgy éreztem, át kell lendülnünk a holtponton, és ez az egyetlen megoldás. Még csak a bajnokság elejénél járunk, én továbbra is az eredményesség és a játék együttes javulását várom, azt, hogy a csapat végre megmutassa, amit tud.”

Legfrissebb hírek

Videó: Halász Bence győzelme után csendült fel a magyar himnusz Birminghamben

Atlétika
5 órája

Dvéri Zsolt és Kótai Mihály 50 éves; Betlehem Dávid az aranyért megy Los Angelesbe

E-újság
5 órája

Szerdai sportműsor: Köbenhavn–DVSC a Kl-ben; magyar éremesélyek az atlétikai és a vizes Eb-n

Minden más foci
6 órája

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
6 órája

Halász Bence: Úgy éreztem, hogy táncolok a körben

Atlétika
7 órája

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
7 órája

Kozák Luca ismét Európa élmezőnyében, Klekner Hanga, Enyingi Patrik és Molnár Attila is döntőbe jutott!

Atlétika
7 órája