Útközben is gyakoroltak

S. J.S. J.
2007.10.01. 23:04
Címkék

Az előző hét végén még nem lépett pályára a bajnok PickSzeged a BL H-csoportjának küzdelmeiben, mert az első, egyben legnehezebbnek ígérkező, szlovéniai találkozóját szerdára halasztotta. Vladan Matics edző együttese hétfőn autóbusszal kelt útra, és a nagykanizsai edzés, majd az ott eltöltött éjszaka után kedden érkezik meg Velenjébe.

A nyáron román és szerb kitűnőségekkel jelentősen átalakított, megerősített szegedi együttes bizakodva kelt útra, és Lele Ambrus ügyvezető elnök szerint már kiheverte a debreceni, kínos bajnoki fiaskó okozta lelki megpróbáltatásokat. A BL-rajt főpróbáján, a szombati mezőkövesdi bajnoki találkozón jó formában, biztatóan kézilabdáztak a szegediek, akik inkább gyakorlómérkőzésnek tekintették a szombati összecsapást. A csapatot irányító szakemberek szerint a Pick játéka egyre folyamatosabb, kevesebb benne a hiba, de ezeket a tapasztalatokat a bajnoki mérkőzéseken szűrték le.

Márpedig a BL-ben más légkör, forróbb hangulat és harapósabb vetélytárs vár Puljezevics Nenadra és társaira. Súlyos sérülés nem nehezítette a Pick felkészülését, a kisebb egészségügyi problémákat pedig szerda estig megoldják az orvosok és a játékosok. A Gorenje Velenje–PickSzeged találkozót szerdán a Viasat3 tévécsatorna 18.15 órakor közvetíti.

Legfrissebb hírek

Fél évszázad az optika mögött – Zádor Péter fókuszban

Képes Sport
26 perce

Nerea Pena számára még mindig furcsa, hogy nem léphet a pályára

Kézilabda
41 perce

Russell vette át a vezetést Leclerc és Antonelli előtt Monzában

F1
45 perce

Svájci centert igazolt az ETO FC – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Női kosár-vb: szombati csoportellenfelünk három negyeden át tartotta a lépést Dél-Koreával

Kosárlabda
1 órája

Győzelmet hozott az izgalmas hajrá a hatórás ob-n

Csupasport
1 órája

Filipovity Márkó visszatért Kaposvárra – hivatalos

Kosárlabda
1 órája

Két Újpest-játékost vett kölcsön az NB II-es Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2 órája