Száguldás két és fél ezernyi kanyaron át

2007.09.30. 00:32
Címkék
Ifjabb Tóth János és Tagai Róbert a 20. helyen áll a San Remo-rali záró napja előtt. A Peugeot 207 S2000-essel autózó páros túl van a viadal legnehezebb gyorsaságiján, a 44 kilométeres éjszakai szakaszon – igaz, az első két napja nem volt kalandmentes.

Az út összevissza kanyarog a San Remo környéki hegyekben, nehéz lenne megmondani, hogy fölfelé vagy lefelé roszszabb-e menni rajta. A gyengébb gyomrúaknak semmiképpen sem kényelmes errefelé autókázni. Az aszfalton felfestések, ám ezeknek csak a fele szól a ralisoknak, a másik fele még az Olasz körversenyről maradt, erre tekertek ugyanis a világ legjobb bringásai is.

Sebesség és sebesség között is van azonban különbség bőven – ami akkor száguldásnak tűnt, az a ralisokat látva csigatempó, de ez teljesen érthető. Ezek a kétliteres Szuper2000-es csodamasinák ugyanis, bár egyenesben elmaradnak a World Rally Carok mögött, a kanyarokban ugyanazt tudják, mint a világ legjobb versenygépei.

Kanyarból pedig (ahogy azt már fentebb említettük) van itt bőven. Csak a csütörtök éjszakai 44 kilométeres szakaszon kilencszáz és ezer közötti volt a számuk, azon felül pedig tartottak még öt gyorsaságit péntek délutánig, ami azt jelenti, hogy óvatos becslés szerint is legalább két és fél ezer kanyaron vannak túl a mezőny még versenyben lévő tagjai.

De visszatérve a csütörtök éjszakára: lapzártánk után kezdődött a viadal leghosszabb szakasza. Már a 44 kilométeres táv is igazi próbatételnek számított, arról nem is beszélve, hogy vaksötétben zajlott az erdőben, amelybe sok helyütt még a holdfény sem igen szűrődött be.

Az egyik ilyen részen történt, hogy a verseny egyetlen magyar párosa, az ifjabb Tóth János, Tagai Róbert kettős szemből fénypászmákra és integető alakokra lett figyelmes. A hétszeres abszolút bajnok beletaposott a fékbe, és azt látta, hogy a korábbi junior-világbajnok Brice Tirabassi integet az út közepén. A francia pilóta lelkesen magyarázott valamit, ám mivel angolul egy szót sem tudott, „Janika” továbbment, és a célban szólt a sportbíróknak arról, mit látott. (Amit nem látott, és csak utólag rakta össze magában az élményeket, hogy Tirabassi azért volt annyira izgatott, mert miután megpördült az úton, és összetörte az autóját, nem jelezte megfelelően a mögötte jövőnek a balesetet, ő pedig – történetesen a portugál Bruno Magalhaes – tiszta erőből nekihajtott a francia autójának.)

A magyar Peugeot-pilóta jó néhány másodpercet (legalább tízet-tizenötöt) elvesztegetett az eset miatt, nem beszélve arról, hogy kizökkent a ritmusból. A csapat időjóváírásért folyamodott a versenybírósághoz, arról azonban egyelőre nincs hír, megkapja-e vagy sem. A portugál pilóta mindenesetre megköszönte a segítő szándékot – úgy látszik, ami nálunk otthon természetes, sőt kötelező, az errefelé nem bevett szokás.

Ami a pénteket illeti: az éjszakai célba érkezés után (ifjabb Tóth körülbelül fél kettő tájban került ágyba) erre a napra csak két szakaszt írtak elő a rendezők. A magyar páros a 21. helyről egyet előrelépve a 20. pozícióból várja a záró napot, amivel a pilóta nem különösebben elégedett. Ez az elégedetlenség viszi azonban előre az embert, egyre jobb és jobb teljesítményre sarkallva. Ezért tudott „Janika” hét magyar bajnoki címet szerezni.

Figyelnek is rá rendesen: noha 27-es rajtszámmal indul, a részeredményei alapján már a legutóbbi cseh versenyen megjegyezték maguknak a csapatok – tartanak tőle. A viadal élmezőnyét egyébként jelenleg az olaszok alkotják (nem meglepő, ezeken a pályákon csukott szemmel is végigmennének), Luca Rossetti vezet Peugeot 207 S2000-essel. Némi meglepetés, hogy Gilles Panizzi, aki a fejlesztőpilótája volt ennek az autónak, és háromszor nyert San Remóban, amikor ez a verseny még vb-futam volt, „csak” a hetedik helyen áll.

A viadal szombaton négy gyorsasági szakasszal ér véget.

Legfrissebb hírek

Bejelentette a madagaszkári válogatott támadó érkezését a Loki

Labdarúgó NB I
3 órája

„Álom: játék, mint az élet” – Kő András publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

Nincs izé! – Győri Ferenc jegyzete

Kosárlabda
4 órája

Borbély Balázs (vissza)jött, látott és győzött; Női kosarasaink 28 év után újra a vb-n

E-újság
4 órája

Pénteki sportműsor: NB I; Liverpool- és Real Madrid-meccs; kezd a magyar válogatott a női kosár-vb-n

Minden más foci
4 órája

Európa legjobbja a világ legjobbjait is levadászná – sztárportré Amy Huntról

Képes Sport
4 órája

Socca-vb: Angliát legyőzve nyolcaddöntős a magyar válogatott!

Magyar válogatott
4 órája

Markgráf először kezdett a dán élvonalban, rangadót nyert vele a Köbenhavn

Légiósok
4 órája