Eddig ez a legnehezebb viadal

2007.09.30. 00:32
Címkék

Ifjabb Tóth János mérleget vont az első két nap után. Azt mondta, meg kellene találnia a módját annak, hogy tovább gyorsuljon, a helyi menőkkel azonban még úgy is nehéz lesz felvenni a küzdelmet. Annak viszont örült, hogy csütörtök éjjel elkerült egy ütközést.

Felidéződtek önben a régi San Remó-i emlékek?

Bizony már elég haloványak voltak – mondta ifjabb Tóth János, aki 1996-ban és 1998-ban már versenyzett San Remóban, amely akkor még vb-helyszínnek számított. – A pályák jellegére természetesen emlékeztem, meg arra is, hogy amelyik csütörtökön a második gyorsasági volt, azon kaptam defektet kilencvennyolcban, de ezek csak foszlányok, nem leszek gyorsabb általuk.

Hogyan értékeli az első két napot?

Őszintén szólva ennél egy kicsit jobbra számítottam. Nem tudom, hol kellene gyorsabban mennem, mert így sem érzem lassúnak a tempónkat, de az időeredmények azt mutatják, hogy valamin változtatni kellene.

Nem lehet, hogy a körülmények szokatlanok? Például hogy éjszaka kellett teljesíteni a verseny leghosszabb, negyvennégy kilométeres szakaszát?

Az ominózus szakasszal nem az volt a legnagyobb gondunk, hogy sötétben tartották, hanem hogy kis híján telibe vertük rajta Tirabassiékat.

Jól tud együtt dolgozni új navigátorával, Tagai Róberttel?

Nagyon jól. Robi profi, úgyhogy nem kellett sok idő az összecsiszolódáshoz. Minden úgy történik az autóban, ahogy előre megbeszéljük, és ez elég is. Szóval „működünk”.

Milyennek találja a versenyt?

uk, az a legnehezebb, de ez tényleg az. Nagyon sok az olasz pilóta, akiknek segít a helyismeret, nyolcan-tízen rettentően gyorsak. Az állandó IRCrésztvevőkről pedig még nem is beszéltem. De nem is kell ezt nagyon magyarázni, az a mezőny, amelyben a háromszoros San Remó-i győztes, korábbi gyári vb-pilóta Gilles Panizzi csupán hetedik, csak erős lehet…

Legfrissebb hírek

NB II: HR-Rent Kozármisleny–FC Ajka

Labdarúgó NB II
1 perce

Férfi vízi ob I: debreceni győzelemmel kezdődött meg a szombati program

Vízilabda
18 perce

Elemzések, adatok, vizualizációk – már letölthető a digitális futballelemző mobil alkalmazás

Minden más foci
20 perce

Udvardy Panna párosban búcsúzott az elődöntőben

Tenisz
24 perce

NB I: Pető góljával egy félidő után vezet a Paks a ZTE ellen

Labdarúgó NB I
36 perce

Szűcs Kornél utólag kapott meghívót a magyar válogatottba

Magyar válogatott
42 perce

NL: Corbu Máriusz meghívót kapott a román válogatottba

Minden más foci
56 perce

NB II: Kétgólos előnyben a DVTK a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
1 órája