Nagyon keskeny volt a pálya

K. K.K. K.
2007.09.26. 23:38
Címkék

Az MTK hivatalos honlapján a voksolók 57 százaléka úgy vélte, a kék-fehérek megnyerik a Magyar Kupa idei kiírását, ehhez képest Garami József csapata már a legjobb tizenhat közé sem tudott bekerülni. Az ok: az MTK az NB III Mátra-csoportjában jelenleg negyedik helyen álló Putnok otthonában csupán 0–0-s döntetlent ért el, és ilyenkor a kiírás szerint az alacsonyabb osztályú csapat jut tovább.

„Kellemetlen a kiesés – mondta Domonyai László, az MTK klubigazgatója. – Ezt a meccset ugyanúgy elemeznünk kell majd, akárcsak a sikereket. De nem bánkódhatunk sokáig, készülünk a Honvéd elleni bajnokira.” Érdekes kérdés, hogy vajon a Soproni Ligában eddig veretlen, az élvonal egyik leglátványosabb, leggólratörőbb futballját játszó MTK miért nem tudott gólt lőni a Putnoknak. Garami József szakmai igazgató a rossz helyzetkihasználást okolja, Kulcsár Tamás, a kék-fehérek támadója pedig a balszerencsét emeli ki. „Végig uraltuk a játékot, támadtunk, helyzeteket alakítottunk ki, gólt azonban nem sikerült elérnünk – még büntetőből sem – mondta Kulcsár Tamás. – Hosszú, ám keskeny volt a putnoki pálya, ami nem feküdt nekünk. Az MTK négy támadóval játszik, ketten a szélen futballoznak, de ezúttal hiába forgattuk a labdát az oldalak között, rögvest odaért hozzánk egy ellenfél. Szomorúak vagyunk a kiesés miatt, már csak azért is, mert jobb lett volna győztes meccsel hangolni a Honvéd elleni rangadóra.”

Legfrissebb hírek

A Dinamo Zagreb vinné Szalai Attiláék edzőjét, az elnök kiakadt

Minden más foci
2 perce

Sziklákon a Karavankák királyához – ausztriai túrariport

Képes Sport
17 perce

Kötöttfogású remeklés, női és szabadfogású realitás – Bácsi Péterrel értékeltük a birkózó-világbajnokságot

Birkózás
44 perce

Baráth Péter: Ott folytattam, ahol a sérülésem előtt abbahagytam

Légiósok
1 órája

Vitorlázás: ezüstérmes az U17-es Nacra15 Eb-n a Litkey testvérpár

Utánpótlássport
1 órája

Minden egy helyen: a labdarúgó NB I 12. fordulójának összes gólja itt – videó

Labdarúgó NB I
1 órája

Videó: Szappanos Péter hatalmas védése kellett a ráadásban az Újpest győzelméhez

Labdarúgó NB I
2 órája

Danyi Gábor nem volt elégedett az FTC–Győr rangadó színvonalával

Kézilabda
2 órája