Kispadból tüzes trón

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
2007.09.25. 23:38
Címkék
Ha nem tudnánk a cottbusi edzőváltásról, hogy hol és milyen körülmények között esett Petrik Sander menesztése, tán azt is mondhatnánk, hogy a história magyaros, feszültségekkel teli. A keletnémet együttes kispadja pedig olyan, mint egy tüzes trón, amelyre senki sem ülne – legalábbis a Bayern elleni találkozó előtt…

Ahogy az sejthető volt (és már korábban, lapunkban is megírtuk): miután a Cottbus kikapott a Wolfsburgtól (1–2), vasárnap a vezetők ajtót mutattak Petrik Sander edzőnek. A 46 éves szakember kiebrudalását a németek gyalázatos húzásnak nevezik, a búcsút mégsem könnyezte meg senki – a tréneren kívül…

Pedig Cottbusban sokat köszönhetnek Petrik Sandernek: előbb kvalitásaiban másodosztályú gárdát vezetett az élvonalba, majd az előző szezonban (Szélesi Zoltán közreműködésével) bent is tartotta.

Most viszont, hat forduló elteltével még nyeretlen az együttes. Érthetőek Ulrich Lepsch elnök szavai, hogy a váltás hátterében szakmai indokok húzódnak meg. Csakhogy a dühös Energie-szurkolók nem feledik a tréner és a vezetőség közti ellentéteket, amelyek valójában az elbocsátáshoz vezettek. De most már legalább ráfoghatták az eredménytelenségre.

Megszabadultak tehát Petrik Sandertől. Joggal tehetjük fel a kérdést: hogyan tovább? A Cottbus szerdán ugyanis a Bayern ellen játszik, s egyelőre nem találni olyan szakembert, aki nevét adná a papírforma szerinti bukáshoz.

Hárman (Jürgen Kohler, Falko Götz és Michael Frontzek) már visszautasították a vezetők ajánlatát: nem hajlandóak a tüzes trónra ülni. Az irányítással ideiglenesen megbízott korábbi pályaedző, Thomas Hossmang is bedobta a törülközőt. Annyit mondott: más elképzelései vannak a jövőről, mint a vezetőknek. Ennél pontosabb megfogalmazásban: nehezen tűrte jó barátja, Petrik Sander megaláztatását, mint ahogy az ezután felkért kapusedző, Thomas Köhler is hasonlók miatt hátrált meg.

Nem volt más megoldás: az elöljárók a játékosok körében kevésbé népszerű – korábban az utánpótlás-, illetve amatőrcsapatnál dolgozó – Heiko Weber kezébe adták átmeneti jelleggel a kormányrudat.

Gyanítjuk, mindegy, hogy hívják a trénert, minimum varázslónak kell lennie…

Legfrissebb hírek

Perceken belül kezdődik a Haiti–Skócia összecsapás

Foci vb 2026
23 perce

Statisztikák: pazar mutatókkal robbant be a világbajnokságon a marokkóiak 18 éves szupertehetsége

Foci vb 2026
30 perce

Vinícius Júnior: A saját dolgunkat nehezítettük meg

Foci vb 2026
38 perce

Vb 2026: Haiti–Skócia

Foci vb 2026
44 perce

Jól kijönnek egymással a haiti és skót drukkerek

Foci vb 2026
53 perce

McTominay és Robertson is ott van a skótok kezdőjében Haiti ellen

Foci vb 2026
1 órája

Fél óráig lefutballozták Brazíliát, de Vinícius villanása elegendő volt a Marokkó elleni vb-döntetlenhez

Foci vb 2026
1 órája

Itt a vége, nem bírt egymással Brazília és Marokkó

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik