A stratéga

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2007.09.20. 23:22
Nem kell sajnálni José Mourinhót. Egyrészt mert eddigi sikerei miatt sohasem lesznek anyagi gondjai, másrészt erős a gyanú: távozásának időzítését ügyesebben kitervelte, mint a Bajnokok Ligájában a Rosenborg elleni taktikát. Ettől persze még nem árt emlékeztetni arra, hogy csütörtökön egy sokáig érinthetetlennek tűnő edző távozott idő előtt a posztjáról.

A portugál szakember londoni pályafutása kétféleképpen is megítélhető. Nyilvánvaló érdem és dicsőség, hogy irányításával hat trófeát nyert a Chelsea. Ugyanakkor Roman Abramovics mércéje szerint nem teljesítette a legfontosabb elvárást: nem vitte az angol fővárosba a BL-serleget. Ez pedig igenis felróható a menedzsernek, aki a tulajdonos vagyonából gyakorlatilag bárkit megvásárolhatott.

José Mourinho szakértelme ettől persze még éppúgy megkérdőjelezhetetlen, mint egója, pökhendisége és sajátos stílusa. Jelleme miatt alighanem többségben vannak azok, akik nem kedvelik. Ők azok, akik csütörtök délelőtt még kárörvendve olvasták a hírt: José Mourinho felállt a Chelsea kispadjáról. Hogy kirúgták, önszántából lépett, vagy egy csésze angol tea kortyolgatása mellett közösen megegyezett Roman Abramoviccsal, a kora délutáni órákig tulajdonképpen lényegtelen volt. Mondhatni, távozásának jelentősége eltörpült a körülmények mellett, s a miértek ekkor még nem igazán tűntek fontosnak.

Hanem aztán délutánra máris jött az újabb hírbomba, amely szerint a megosztó személyiségű edző átvenné a portugál válogatott irányítását. Ezt egyébként korábban sem titkolta, de ha lehámozzuk a történet mellékszálait, nem biztos, hogy messze járunk az igazságtól, ha azt mondjuk: José Mourinho ezt az egészet megtervezte. Elvégre Londonban már régen megromlott a kapcsolata Roman Abramoviccsal, s a rossz BL-rajt miatt talán azt is megneszelte, hogy kirúghatják. Ehhez jött a pofozkodó Luiz Felipe Scolari eltiltása, és máris megtalálta a menekülőútvonalat Lisszabonig…

És ehhez még fúrógépre sem volt szüksége, noha eddigi munkahelyén éppen őt fúrták becsülettel. Maradjunk annyiban: José Mourinhót nem véletlenül tartják az egyik legnagyobb stratégának a futballvilágban.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik