Megharcoltak a kvótákért

GYÖNGYÖSI BALÁZSGYÖNGYÖSI BALÁZS
Vágólapra másolva!
2007.09.19. 09:39
Címkék

A Bakiban zajló olimpiai kvalifi kációs világbajnokság nyitó napjának küzdelmeit ötödikként záró Lőrincz Tamás (66 kg) után kedden az újonc Bácsi Péter (74 kg) és Fodor Zoltán (84 kg) is lefoglalta helyét a magyar küldöttséget jövő augusztusban olimpiára szállító különgépre. Struhács György, a kötöttfogásúak kapitánya szép reményeket fűzött Kiss Balázs szerepléséhez is, a BVSC 96 kilós birkózója azonban délelőtt hiába kezdett jól, végül helyezetlenül fejezte be a küzdelmet.

Bácsi és Fodor nem mindennapi módon jutott kvótához. A negyeddöntőben mindketten alulmaradtak ellenfelükkel szemben, s mivel legyőzőjük nem verekedte be magát a fináléba, az éremmel kecsegtető vigaszág is odalett. Így egyetlen reményük maradt. A hetedik és a nyolcadik helyről a pozitív pontok döntenek, az FTC felnőttvilágversenyen Azerbajdzsánban debütáló tehetsége, Bácsi ennek a szabálynak köszönhetően lett hetedik. A 84 kilósoknál még ez sem határozott a nyolcadik, még kvótát érő pozícióról. Korábbi mérkőzésein Fodor Zoltán és a német Jan Fischer hajszálra ugyanannyi pontot szerzett, így rájuk még várt egy mindent eldöntő összecsapás. Az első két felvonásban egyikük sem tudott bemutatni értékelhető akciót, az utolsó menetben aztán Fodor végső erőtartalékait mozgósítva felülkerekedett. Parterhelyzetből fordított kiemelést mutatott be, ettől riválisa elveszítette a ritmust, teljesen megzavarodott. Fodor ezután eldobta ellenfelét, és tusgyőzelemmel vívta ki olimpiai szereplését.

Két nap után három kvótánál jár a szakág, szerdán még szőnyegre lép Deák Bárdos Mihály (120 kg), aztán a szabadfogásúakon a sor. A Vasas ötszörös vbezüstérmes Európa-bajnoka alaposan belehúzott, két „mumusával” került egy ágra. Korábban a kubai Mijail López és a kazah Georgij Curcumi már annyiszor tört borsot az orra alá, hogy eljött a visszavágás ideje. A szabadfogásúaknál az újonc Kovács István (55 kg), valamint Wöller Gergő (60 kg) bizonyíthat.

Legfrissebb hírek

Milánó 2026: visszalépett a kanadai műkorcsolyapáros

Téli sportok
25 perce

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
32 perce

Női vízilabda Eb: a szerbek csak 10. lettek, kikaptak a britektől

Vízilabda
37 perce

Sérülések miatt változott a jégkorong-válogatott kerete

Jégkorong
1 órája

Alcaraz kihagyja a rotterdami tornát, Marozsán és Fucsovics nem

Tenisz
1 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
1 órája

Pályakerékpáros Eb: remek napot zárt a Teutenberg család

Kerékpár
1 órája

Milánó 2026: hat magyar sportoló már a helyszínen készül

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik