Alonso a leggyorsabb

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
2007.09.14. 23:44
Címkék
Elkezdődött a Belga Nagydíj Spa-Francorchamps-ban, ahol a pénteki szabadedzések délelőtti szakaszában Kimi Räikkönen, a délutániban Fernando Alonso volt a leggyorsabb.

Hiába reménykedik néhány kö zépcsapat abban, hogy megjön az eső az Ardennekbe, és vasárnap a vizes pályán pilótái meglepetést tudnak szerezni, az időjósok ragaszkodnak ahhoz az előrejelzéshez, hogy napos időben rendezik meg az idei Belga Nagydíjat. Az időjárást persze nem lehet irányítani, pénteken mindenesetre hét ágra sütött a nap Spa-Francorchamps-ban, ahová egyéves szünet után tért vissza a száguldó cirkusz.

Akárcsak Monzára, a belgiumira is azt mondták előzetesen, hogy a Ferrari pályája lesz. A délelőtti tréningen úgy tűnt, a papírforma érvényesül: Kimi Räikkönen több mint fél másodperccel megverte Lewis Hamiltont és Fernando Alonsót. A Ferrari csak amiatt nem örülhetett a dupla sikernek, mert Felipe Massa az első gyors körében kisodródott a Les Combes-kanyar után, és a kavicságyon átrobogva a védőkorlátnak koccant.

Délután már a brazil volt a jobb ferraris, de hiába előzte meg Räikkönent, a McLaren-Mercedeseket nem tudta utolérni. Fordult ugyanis a kocka, és Alonso állt az élre, 111 ezredmásodperccel megverve Hamiltont. A mclarenesek több mint egy másodpercet javítottak délelőtti idejükön, és a nap legjobb eredményeit érték el. A toyotások is erősnek tűntek, de többször előfordult már, hogy pénteki remeklésüket szombaton és vasárnap erős visszaesés követte. A Spyker-Ferrarik megtáltosodni látszottak, a „kiscsapatok” pilótái közül Jamamoto Szakon volt a leggyorsabb. Adrian Sutil feltehetően azért nem ért el jó időt, mert Massához hasonlóan kicsúszott a Les Combes-kanyarban (bár ő jobban összetörte autóját). Az edzések végén a pilóták pró barajtokat hajtottak végre, erre a pálya új aszfaltrétege miatt volt lehetőség, kipróbálhatták az útfelületet.

Legfrissebb hírek

Kerek, keretes szerkezetű pályafutás – Hosszú Kávé Fejszés Attilával

Képes Sport
19 perce

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
1 órája

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
1 órája

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
1 órája

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
2 órája

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
2 órája

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
2 órája

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
2 órája