A bíró: elnézést kérek! (1.)

PIETSCH TIBOR, SOMOGYI ZSOLTPIETSCH TIBOR, SOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2007.09.13. 23:22
Címkék
Stuart Dougal elnézést kér, és sajnálja, hogy rosszul döntött. A Gera Zoltán buktatását műesésnek néző, és a támadót piros lappal sújtó skót bíró régi ismerősét, egy magyar sportszakembert hívott fel telefonon, és elmondta, hogy teljesen összetört lelkileg a hiba miatt. Fájdalom, ez már nem változtat semmin, a tíz emberrel játszó magyar csapat szerda este az Európa-bajnoki-selejtezőn 3–0-ra kikapott Törökországban.

Stuart Dougal november 6-án ünnepli 45. születésnapját. Magyarországról nyilván kevés gratuláló táviratot kap majd, de nem is ez a lényeges, hanem az, hogy szűk két hónap múlva eléri azt a korhatárt, amikortól nem vezethet többé nemzetközi mérkőzést. Addig

– ha az Európai Labdarúgószövetség (UEFA) játékvezetői bizottsága eltiltja hatalmas isztambuli bakija miatt – aligha működik közre nemzetek közötti összecsapáson, azt követően pedig biztosan nem. Marad neki a hazai karrier, melyet 1993-ban az E. Stirling–B. Rangers találkozó alkalmával indított el.

A Nemzeti Sport értesülései szerint Stuart Dougal nem sokkal a lefújást követően már tudta, hogy nagyot hibázott. Az Eb-selejtező isztambuli ellenőre már a meccs után tudatta vele, hogy rövid időn belül kétszer is tévedett. Egy: nem adott meg egy jogos büntetőt Magyarországnak, kettő: jogtalanul kiállította Gera Zoltánt. Alighanem ennek is betudható, hogy információink szerint a skót bíró csütörtökön felhívta egy futballban igen jártas magyar barátját, és annyit mondott a telefonba: sajnálom, tévedtem, elnézést kérek!

Bocsánatot egyébként asszisztense, Alan Cunningham is kérhetne, sőt…

Kanyarodjunk csak vissza a 63. percben történtekhez: miután Hakan Arikan buktatta Gerát, felharsant a síp. Az esettől meglehetősen távol álló Stuart Dougal – mint azt a felvételek is bizonyítják – ekkor megindul a 11-es pont felé, ám néhány méter megtétele után már a magyar labdarúgó felé szalad, és amikor odaér, felmutatja neki előbb a sárga, majd a piros lapot. Miközben Gera reklamál, a játékvezető a hüvelykujját felfelé mutatva kiint Cunninghamnek: kösz!

És ez akár kulcsmomentum is lehet: az említett telefonbeszélgetés közben ugyanis Dougal elmondta, partjelzője jelzésére ítélt kifelé szabadrúgást – a nyilvánvaló büntető helyett! A bírót egyébként meglepte, hogy a magyarok milyen higgadtan fogadták (az első düh után lecsillapodva) az ítéletet, a meccset követően senki sem veszekedett vele – se vezető, se játékos, és ez igazi sportemberekre vall. Nem tagadta, hogy bizony a hibát látva lelkileg összetört, és szörnyen érzi magát.

Természetesen mi is szerettük volna megszólaltatni, de közvetlenül nem nyilatkozott. Azt, hogy a bíró tudja, hibázott,

Legfrissebb hírek

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
1 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
1 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
1 órája

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
1 órája

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
1 órája

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
2 órája

Az alpesi sí legendái gyújtották meg a lángot a téli olimpián

Téli olimpia 2026
2 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik