A végzetünk: kapitális bírói hiba (2.)

Az izgalmak már jóval a kezdés előtt elkezdődtek. ,,Óriási’’ ötlet volt a magyar válogatott szállását a repülőtér közelében lefoglalni, onnan ugyanis csaknem egész Isztambult át kell szelni ahhoz, hogy valaki eljuthasson a Besiktas stadionjához, ám amikor ebben a 15 milliós metropolisban beáll a csúcsforgalom, akkor moccani is lehetetlen. Amikor egyórányi idegesítő utazást követően a játékosok bemehettek az öltözőbe, már másfél óra sem volt hátra a kezdésig.

A várakozásokkal ellentétben a stadion lelátói nem teltek meg zsúfolásig, ám a hangulat így is félelmetes volt. Erre is számítva, és természetesen az ellenfél öszszeállításának, várható taktikájának ismeretében Várhidi Péter végül a biztonságosabb, ötvédős felállást választotta, ugyanakkor hamar kiderült, hogy játékosainak elsősorban nem a tizenhatosuk előtt, hanem olykor már a felezővonal tájékán meg kell próbálniuk megszerezni a labdát, lefékezve a hatalmas becsvággyal futballozó házigazdák lendületét.

Ahogyan arra számítani lehetett, zömmel a magyar térfélen zajlott a játék, ám a török támadások lendülete rendre megtört a védőfalon, amelyen a vendéglátók képtelenek voltak átvergődni, és a mezőnyfölényük a szünetig lényegében egyetlen valamirevaló gólszerzési lehetőséget sem kamatozott, bár a szünet előtti percben Sanli Tuncay megszerezhette volna a vezetést. Azt is el kell azonban ismerni, hogy amikor visszahúzódtunk, a kontratámadásaink zöme halálra volt ítélve, hiszen Priskin Tamás egyedül nem mehetett sokra a török hátvédek gyűrűjében, és mire a második hullámban érkezők felzárkóztak, már fordulhattak is vissza.

Fatih Terim a szünetben becserélte Emre Belözoglut, vele kívánta frissíteni csapata támadójátékát. A Newcastle United középpályása gyorsan helyzetbe is került, Fülöp Márton önfeláldozására volt szükség – ápolni is kellett a megszédülő kapust, miután a török a térdével épp homlokon találta – ahhoz, hogy ne találjon szinte az első labdaérintéséből a hálóba. Figyelmeztető jel volt ez: a törökök szemlátomást szerették volna minél hamarabb eldönteni a három pont sorsát, ám lelkesedésükhöz nem társult olyan elképzelés, amelyet a magyar játékosok ne húztak volna keresztül. Tanácstalanul futballozott a házigazda, a magyar válogatott viszont továbbra is higgadtan, szervezetten és kockázatmentesen. Ez ugyan azzal járt, hogy a korábbinál is kevesebbet birtokolta a labdát, és mert a támadásokhoz hátulról kevés támogatás érkezett, egyedül a gyors ellentámadásokban lehetett bízni, hátha az egyik végén sikerül betalálni.

A 63. percben aztán eldőlt minden: a skót játékvezető, Stuart Dougal nevetséges ítéletet hozott, mert nem ítélt tizenegyesrúgást Gera Zoltán buktatásáért, hanem második sárga lappal kiállította a csapatkapitányt.

Ez a kapitális bírói hiba mindent eldöntött.

Habár Várhidi Péter behozta a támadó középpályás Tóth Balázst az egyetlen csatár, Priskin Tamás helyére, a góltól így sem menekült meg a csapat. A magyar oldalon kapust is cserélni kellett, a félidő elején történt ütközést még mindig érző Fülöp Mártont Balogh János váltotta fel, aki balszerencsésen debütált, hiszen néhány másodperc múlva gólt kapott, majd a hoszszabbításban szerencsétlen mozdulattal a kapujába öklözte a labdát.

Azonban minden hiba eltörpül a skót játékvezető tévedése mellett. A találkozó fordulópontja a meg nem adott tizenegyes, a kiállítás volt, ugyanis a mérkőzés képe inkább döntetlent sejtetett, sőt a 63. percben történtek alapján még az is megkockáztatható: nemzeti csapatunk közel állt a bravúreredmény eléréséhez.