Vajon hol vannak a megváltók?

2007.09.10. 23:08
Címkék

Habár messze még a bajnokság vége, és még a Ferencvárosnál sem kongatták meg a vészharangot, látni kell, hogy a jelenkori csapat – ha tetszik, ha nem – nem emelkedik ki a magyar másodosztály mezőnyéből. A zöld-fehérek a nyáron ugyan szerződtettek néhány korábbi ferencvárosi kedvencet – Vincze Ottót, Horváth Pétert vagy éppen Mátyus Jánost –, de az elmúlt hetekben továbbra is Lipcsei Péter volt csak a húzóember. A fiatalok képtelenek hozni a mérkőzéseket, és nincsenek olyan képzettségi szinten, hogy kiemelkedjenek a másodosztályból. A Ferencváros vezetőinek a télen meg kellene erősíteniük a játékoskeretet, ha nem akarják, hogy a következő évet is az NB II-ben szenvedje végig a csapat. A kérdés: lesz-e pénz az új igazolásokra? Az adósság még mindig közel kétmilliárd forint, az új befektető pedig továbbra sem jelentette be vételi szándékát. Ha semmi sem változik, magyar szinten klasszis játékosok aligha szerződnek az Üllői útra, talán csak Lisztes Krisztián átigazolása mondható szinte biztosnak. A 49-szeres válogatott középpályás hetek óta a csapattal edz, de sérült lába nincs olyan állapotban, hogy ezekben a hónapokban segíteni tudjon a Ferencvárosnak.

Legfrissebb hírek

Costacurta: Mintha a milánói operában lettek volna, nem pedig a San Siróban

Európa-liga
4 perce

Udvardyék elődöntőbe jutottak Csennaiban

Tenisz
9 perce

Olvasóinknál is magasan Zachariassen volt a Fradi legjobbja a Milan ellen

Európa-liga
18 perce

A német szövetségi kormány nem akar lemondani a hokivébéről

Jégkorong
20 perce

Mourinho Cristiano Ronaldóról: Ha elköszön a futballtól, ne úgy történjen, mint tegnap

Spanyol labdarúgás
40 perce

Camara bemutatkozik a Formula–1-ben – Sao Pauló-i Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
40 perce

Az üzbég Djuraev világcsúcsokkal diadalmaskodott

Egyéb egyéni
47 perce

Manchester United, Juventus, Newcastle, Milan – Ön szerint melyik volt a Ferencváros legnagyobb győzelme Európában? Szavazzon!

Európa-liga
1 órája