Még hisz a Federer elleni győzelemben

2007.09.07. 14:39
Címkék

Az amerikai Andy Roddick két szetten keresztül kiválóan tartotta magát a világelső Roger Federer ellen, ám győznie most sem sikerült.

Képes jobban játszani, mint ahogyan az első két szettben teniszezett?

Nem tudok rá válaszolni, de én is úgy gondolom, remekül ment a tenisz.

Mi döntött a két rövidítésben Federer javára?

Nem hibáztam, ám amikor az ellenfél üt egy iszonyatosan erős szervát, vagy éppen a vonalra helyezi a labdát, akkor nehéz bármit is tenni ellene.

Számít valamit, hogy jó vagy rossz játékkal kapki svájci riválisától?

Ez cseppet sem foglalkoztat, főleg nem most, közvetlenül a mérkőzés után, amelyen mindent beleadtam a játékba.

Nem szomorú, hogy Federerrel egy korban született?

Ha emiatt sajnáltatnám magam, nagy idióta lennék. Nagyon szeretek ilyen légkörű mérkőzéseken játszani, és ezért rendkívül szerencsésnek tartom magam. Ellenkező eset ben el kellene gondolkoznom a folytatásról.

Még mindig hisz benne, hogy le tudja győzni Federert?

Természetesen. Különben nem lennék itt.

Az adogatás volt a mérkőzés egyik kulcspontja. Az egyetlen bréklabdán kívül volt esélye elvenni riválisa szerváját?

Az első szett felénél, a második végén és a harmadik játszma elején egyaránt voltak lehetőségeim, de nem tudtam kellő pontossággal visszaütni Federer labdáit, így nem jutottam további bréklabdákhoz.

Legfrissebb hírek

Bartucz László: Boldog vagyok, ennél már csak az lett volna jobba, ha a családom is velem ünnepel

Kézilabda
15 perce

Nem a mieink napja volt a csütörtök a férfi vízilabda Ek-ban: kétszer 16–12 – egyszer sem ide

Vízilabda
16 perce

„Nem láttam semmit, már csak azt, hogy Lenny ünnepel” – Zachariassen a Milan elleni első gólról

Európa-liga
57 perce

Bánki József: Ez a győzelem nagyon jót tesz a magyar futball renoméjának, sőt egész Magyarországnak

Európa-liga
1 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Londonban játszott döntetlent a Hoffenheim

Európa-liga
1 órája

Értékelje a Ferencváros játékosainak a Milan ellen nyújtott teljesítményét!

Európa-liga
1 órája

Videó: ezzel a Joseph-duplával nyert a Fradi a Milan ellen

Európa-liga
1 órája

A San Siro sem volt akadály: Joseph duplájával, Yusuf kiállítása ellenére is megverte a Milant a Fradi

Európa-liga
1 órája