Kötelező és mégis nehéz

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2007.09.06. 00:41
Címkék

„Jó hírem van: mindenki egészséges”– jelentkezett be a dunavarsányi edzőtáborból Róth Antal. A pénteki San Marinó-i, valamint a jövő szerdai Szerbia elleni Európa-bajnoki selejtezőre készülő utánpótlás-válogatott szövetségi edzője örömmel vette azt is, hogy a 7. fordulót lezáró MTK–ZTE bajnoki után a 4–1es győzelmet elkönyvelő csapat két tagja, Pintér Ádám és Szabó Ádám is csatlakozott a kerethez, és a kék-fehérek pályaedzője, Pölöskei Gábor is befutott. A társaság a csütörtök hajnali indulásig ki sem mozdul a Duna-parti településről, hogy aztán hosszú útra keljen: Ferihegyről Velencébe repül, majd következik a túra záró szakasza, a 300 kilométeres buszozás. Hogy a hasonló koreográfia szerint zajló hazaút jó hangulatban teljen, ahhoz mindenképpen győzni kell a Serra Valle stadionban.

„Kijelenthetem, kötelező nyernünk, aki ebben a sorozatban nem tudja begyűjteni a hat pontot San Marino ellen, az nem számíthat sok jóra – fogalmazott Róth Antal. – Igaz, éppen azért lehet nehéz dolgunk, mert mindenki győzelmet vár tőlünk, de nincs mese, ha tovább akarunk jutni, akkor hoznunk kell ezt a mérkőzést. Intő jel azért akad: talán emlékeznek rá, négy évvel ezelőtt a kilencvenharmadik percben szerzett góllal gyűjtöttük be a három pontot – legrosszabb esetben most is kiegyeznék ezzel a forgatókönyvvel. Persze nem vagyok akkora mágus, hogy ezt elintézzem, így jobb lenne már korábban eldönteni a találkozót. Még úgysem volt nyugodt meccsem a kispadon, bízom benne, hogy pénteken megszakad ez a sorozat…”

Legfrissebb hírek

Az 52 pontos karrierrekordot hozó Wembanyama vezérletével nyert a Spurs – videó

Amerikai sportok
1 perce

Sipos Adrián: maximálisan tudok teljesíteni a legmagasabb szinten

Kézilabda
13 perce

Hazai pálya kontra zöld-fehér bátorság – érvek a Milan és a Fradi mellett

Európa-liga
14 perce

Nagy Ádám: Bizonyítani szeretnénk a Milan ellen

Európa-liga
32 perce

Az Almería a teljes meccsnapi bevételt felajánlja De Miguel családjának

Spanyol labdarúgás
43 perce

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
45 perce

A Panthers rózsaszínben, a Kings lilában nyert a különleges mezek napján

Amerikai sportok
1 órája

Röplabda BL: nehéz, de nem megoldhatatlan feladat vár a Kaposvárra

Röplabda
1 órája