A csehek is róla beszélnek

P. L.P. L.
2007.09.06. 00:41
Címkék

Szávay Ágnest a cseh sajtó is maradéktalanul dicséri, annak is köszönhetően, hogy cseh párostársa, Vladimira Uhlirová kapcsán Csehországban is figyelnek rá. A Szávay, Uhlirová duó már az elődöntőre készül, s ez még a teniszben igényes, nagy hagyományokkal büszkélkedő cseheket is elismerésre készteti. A 29 esztendős, párosspecialistának tartott Uhlirová így jellemezte a sajtóban magyar társát: „A negyeddöntőbeli titkunk talán az volt, hogy taktikát változtattunk, szinte az utolsó pillanatban, ezzel sikerült nyernünk. Mindenesetre ez életem legnagyobb sikere. Ágnes? Úgy vélem, remekül kiegészítjük egymást. Ő rendkívül fiatal és dinamikus, no és nagyon keményen játszik, ami pedig a saját szerepemet illeti, én elsősorban a tapasztalatomat viszem a játékunkba.” Egyébként a csehek a nőknél siratták versenyzőiket, hiszen egyesben az US Openen Iveta Benesová, Klára Zakopalová és Renata Vorácová már az első fordulóban kiesett, Petra Cetkovská a második körig maradt talpon, és a harmadiknál Lucie Safárová meg Nicole Vaidisová sem jutott tovább.

Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, magyar–norvég női kézimeccs

Minden más foci
43 perce

Egy fájó védelmi hiba, egy ukrán gól és néhány pofon; Ilia Beriasvili; Magyarország az otthonom lett, de Grúziért harcolok

E-újság
43 perce

Más idők, más módi – Malonyai Péter jegyzete

Magyar válogatott
47 perce

Marco Rossi: Két éve nem áll mellénk a szerencse

Magyar válogatott
48 perce

Itt az ukránok győztes gólja és a meccsvégi balhé – videók

Magyar válogatott
1 órája

Tóth Balázs volt a magyar válogatott legjobbja – NS-értékelés

Magyar válogatott
1 órája

Magyar napok Kanadában – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Európai kézilabdaligák: nyolc magyar gól a francia élvonalban

Kézilabda
2 órája