Hogy a pályán mi a titka Szávay Ágnesnek, arról nyilván sokat beszélnek majd a tenisz hozzáértői, ám hogy sikereiben főszerepe van a gondolkodásának is, az vitathatatlan. Az ifjú klasszis tizennyolc esztendős, ám önértékelésben, a körülötte lévő világ megfigyelésében jóval előbbre tart életkoránál.
Törvényszerűen, hiszen ahol ő tölti el a mindennapjait, ott igazán észnél kell lenni, érett felnőttekre jellemző magatartást, világlátást követelnek meg a feladatok – az évek számától függetlenül. Internetes naplójában egyszerű, kézenfekvő igazságokat rögzít a soltvadkerti lány. Megállapítja például, hogy a vereségtől való félelem nem visz előre. Rögzíti, hogy sohasem érdemes feladni az álmainkat, meg kell tennünk az elérésükért mindent, amire képesek vagyunk.
S akkor sincs baj, ha nem érünk célt, elmondhatjuk, hogy megpróbáltuk, megtettünk mindent érte, az esetleges hibáinkból pedig tanulhatnak az utánunk jövők, segíthetünk nekik tapasztalatainkkal. Sőt. Kötelességünk segíteni. Közhellyé szelídült alapigazságok ezek, akár konyhai falvédőn is szerepelhetnének „A jó asszony vacsorával várja az urát”, meg a „Sütni, főzni nem nehéz, ha van hozzá elég pénz” felirat mellett.
Erőt és hitelt Szávay Ágnes produkciója ad nekik, s persze az eddigi teniszútja, amely nem volt mentes az akadályoktól. Aki úgy marad talpon, hogy tizennyolc éves koráig nem csupán arra kell figyelnie, hogy elsajátítsa szakmája alap- és mesterfogásait, hanem meg kell küzdenie hosszú sérüléssel, s alattomosan támadó betegséggel is, az mondhat akármit, figyelni kell rá.
Ilyen előzmények után a hétköznapinál súlyosabb jelentése van annak, hogy visszatérően elmondja, menynyit köszönhet azoknak az embereknek, akik mindig bíztak benne, hiszen azt jelenti, tudja, kire számíthat, s kire nem. Önmagára mindenképpen – ez közelebb visz a titokhoz.
MALONYAI PÉTER