Ketten már Pekingben

S. T. J.S. T. J.
Vágólapra másolva!
2007.09.02. 23:44
Címkék

A második félidőben dobott 78 pontnak köszönhetően a harmadik leggólgazdagabb mérkőzését produkálta az Egyesült Államok férfiválogatottja 1992 óta, vagyis amióta az NBA-profik a nemzeti együttes rendelkezésére állnak. A Team USA a Las Vegas-i kontinentális olimpiai selejtező elődöntőjében 135–91-re verte meg Puerto Ricót, s ezzel kiharcolta az indulás jogát a pekingi játékokon (a rekordot a Dream Team II tartja, amely az 1994-es világbajnokságon 137 pontig jutott Oroszország ellen, a Dream Team I pedig bemutatkozásként 1992-ben 136 ponttal szórta meg Kubát). A vasárnapra virradóra kiharcolt győzelem azt jelenti, hogy bár az amerikaiak az utóbbi három nagy világversenyen, a 2004-es olimpián, valamint a 2002-es és a 2006os világbajnokságon aranyérem nélkül zártak, az ötkarikás kvalifikációs sorozatban őrzik veretlenségüket, mérlegük immár 35/0. Hogy statisztikájuk hibátlan maradjon, már csak a Las Vegas-i selejtező fináléját kell megnyerniük Argentína ellen, hiszen a másik ágon az olimpiai bajnok 91–80-ra páholta el Brazíliát (így az argentinoknak is zsebben a pekingi repülőjegy). A Team USA sikeréből Carmelo Anthony 27 ponttal vette ki a részét, s ezzel a kvalifikációs erőpróbák történetének legeredményesebb amerikai kosarasa lett. A Denver Nuggets bedobója – aki örömében azt találta mondani, jobban szereti a FIBA-szabályok szerinti játékot az NBA-kosárlabdánál – 175 pontnál jár (21.9-es átlag); az eddigi listavezető Gary Payton 1999-ben 160 pontig jutott el.

Legfrissebb hírek

Hét játékos kikerült a férfi vízilabda Eb-keretből

Vízilabda
13 perce

„Találd ki te, hogyan lehetsz jobb!” – interjú Kós Huberttel

Képes Sport
26 perce

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
29 perce

Guardiola mérlegre állítja futballistáit karácsony után

Angol labdarúgás
52 perce

A csákvári fiataloknál nem a kor, hanem a tudás számított

Labdarúgó NB II
1 órája

Tizenkét évre tiltották el a bundázó kínai teniszezőt

Tenisz
1 órája

Koch Máté: A Los Angeles-i olimpia logója a háttérképem

Egyéb egyéni
1 órája

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik