Verebes József: Győzni kell!

FEKETE GYÖRGYFEKETE GYÖRGY
2007.09.01. 23:50
Címkék

Nagy várakozás előzi meg a Vác-Újbuda–Ferencváros mérkőzést. A zöld-fehérek több mint hét éve játszottak legutóbb Vácott, igaz, akkor még az első osztályban, s majdnem telt ház előtt csapott össze a két csapat.

Ami különlegessé teszi a mérkőzést, hogy a Vácot Verebes József irányítja, aki korábban – a Győr és az MTK mestereként – több nagy csatát megnyert a Fradi ellen. Ám a szakember most is úgy készül, mint bármelyik más meccsre.

„Kétségkívül a Ferencváros a mérkőzés esélyese, hiszen a legerősebb a játékoskerete ebben a csoportban – mondta Verebes József. – A mi csapatunk pedig zömmel fiatalokból áll, és a kellő rutin még nincs meg. Persze nem lenne Verebes József a nevem, ha nem győzelmet várnék a Fradi ellen is a csapatomtól.”

Az 1994-ben éppen a Váccal bajnokságot nyerő Csank János szerint a Fradinak kötelező nyernie.

„A legjobb összeállításban játszunk, és ez kötelezi a csapatot arra, hogy sikerrel vívja meg ezt a bajnokit” – mondta Csank János.

A Ferencváros pénteken egy évre szerződtette az Írországból visszatérő Vasas Zoltánt és a korábban az angol Blackburn Roversnél szereplő kapust, Somodi Bencét.

Legfrissebb hírek

Szalai József bizakodva készül a héten: a Panathinaikosz is legyőzhető

Európa-konferencialiga
18 perce

Vívó-vb: új „főnökkel” – újra a világ tetejére?

Egyéb egyéni
19 perce

Most már tényleg itt a vége – visszavonult a mexikói legenda

Minden más foci
1 órája

„A jövőben mindenképpen az egyik vezetőnknek kell lennie” – Iraola Szoboszlai Dominikról

Angol labdarúgás
1 órája

Argentínában Lionel Scaloni kapitány meggyőzése a legfontosabb feladat

Foci vb 2026
1 órája

Rodri: Valaki biztosan segített nekem odafentről

Foci vb 2026
2 órája

Lassan, de biztosan – Malonyai Péter jegyzete

Európa-konferencialiga
9 órája

Vb-füstölgések (4. rész) – Bobory Balázs publicisztikája

Foci vb 2026
9 órája