Gól nélküli látványosság

2007.09.01. 23:50
Címkék

A másodosztályú bajnokság negyedik fordulója nem a magyar légiósok miatt marad meg az angol futballrajongók emlékezetében, hiszen egyik honfitársunk sem alkotott maradandót. Ketten például kisebb-nagyobb sérüléseik miatt nem is játszhattak, ketten a kispadon töltötték a délutánt, és a többiek sem kerültek be a jegyzőkönyvekbe az összeállításokon kívül. A Plymouth–Leicester találkozón például négy magyar is végig a pályán volt, de a gól nélküli végeredmény nem sugall jó mérkőzést. „Pedig nulla nullához képest kifejezetten élvezetes meccs volt ez – kezdte Fülöp Márton, a Leicester kapusa. – Inkább a Plymouthnak voltak helyzetei, de azért nekünk is akadt egy-két kisebb lehetőségünk. Buzsáky Ákos, Halmosi Péter és Tímár Krisztián előtt is adódott helyzet, ám nem tudtak nekem gólt lőni, úgyhogy az általuk előzetesen beígért froclizások visszahullanak rájuk. Még nem tudom, mit mondok nekik a válogatott edzőtáborában, de majd ha ott tartunk, biztos lesznek ötleteim… A viccet félretéve, nagyon jól játszottak mind a hárman, és én is jól éreztem magam, hiszen megfogtam néhány távoli bombát.”

Legfrissebb hírek

Sportlövő-vb: negyedik lett a vegyes csapatban a Dénes, Péni puskás páros

Egyéb egyéni
1 perce

„Óriási boldogsággal megyek majd Londonba” – Borbély András a PDC-vb-kijutásról

Egyéb egyéni
7 perce

Az Arsenal „segítheti” egyre közelebb a BL negatív rekordjához a Slaviát

Bajnokok Ligája
11 perce

„Minden megváltozhat, mire szabadügynök leszek” – a távozásáról beszélt Mac Allister

Angol labdarúgás
26 perce

Vargáék a Real Madridot, Orbánék a Man. Cityt fogadják, Isztambulban lép pályára a Liverpool – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
34 perce

A jégkorong-vb főszponzora átértékeli szerepvállalását az oroszok visszaengedése esetén

Jégkorong
35 perce

Urblík József: Remélem, megmutathatom, mit tudok

Magyar válogatott
45 perce

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
1 órája