Ezúttal igazán élvezte a versenyt

2007.09.01. 23:50
Címkék

Máté Gábor kedden ötödik lett diszkoszvetésben, s pénteken este már Budapesten ünnepelte feleségével a szép sikert. Leírhatatlan élmény volt a verseny. Élveztem a világbajnokságot – mondta.

Nem volt nagyon ideges?

Nem különösebben. Ez is csak egy erőpróba. A világbajnokságra megfelelően felkészültem, és kellő önbizalmam is volt.

A kiutazás előtt mire számított?

Nem tűztem ki konkrét célt magam elé. Mindent megtettem a jó szereplésért, elégedetten jöttem le a pályáról a selejtezőben és a döntőben.

Milyen volt a verseny?

Jól szervezett. A bíráskodás nem volt túl merev, a japánok nagyon kedvesek. Külön hajlongó bizottság fogadott minket, amikor leszálltunk a buszról, a házigazdák mindent megtettek, hogy kellemes légkörben teljenek napjaink.

Az időjárás sem zavarta?

A selejtezőben valóban nagy melegben dobtunk, és magas volt a páratartalom, de a döntőre sokat javult idő.

Tanulmányait az amerikai Auburn Egyetemen végezte, amelynek hallgatói Oszakában ugyancsak jól szerepeltek.

Igen, korábbi edzőm több tanítványa is a helyezettek között van. A magasugró Donald Thomason kívül a tízpróbázó Maurice Smith edzéseit is ő irányitja. Úgyhogy én nemcsak Zsivoczky Attilának, hanem neki is szurkoltam.

Legfrissebb hírek

Kovács Patrik a Vasasnak is bizonyítaná, érdemes számolni vele

Labdarúgó NB II
16 perce

Szoboszlai a Liverpool kezdőjében; Varga és Vitális is csere a Real Madrid ellen – egész napos élő BL-felvezető

Bajnokok Ligája
43 perce

ATP-világbajnokság: Fils tíz év után az első francia a mezőnyben

Tenisz
1 órája

NB II: Szeged-Csanád GA–BVSC-Zugló

Labdarúgó NB II
1 órája

Zverev elveszítette első meccsét világelsőként

Tenisz
2 órája

Súlyemelő-vb: az országos csúcsait megjavító Fekécs Szilárd 33. lett összetettben

Egyéb egyéni
2 órája

Közösségi gyűjtés indult a Hátsó füves futballmentő túra könyvének megvalósításáért

Hátsó füves
2 órája

UEFA Ifjúsági Liga: kiesett az MTK

Labdarúgó NB I
2 órája