Vasárnap Magyar Nagydíj

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
Vágólapra másolva!
2007.08.15. 23:40
Címkék

A napjaink egyik legnépszerűbb küzdősportjának számító K–1 magyarországi versenysorozata, a Magyar Nagydíj ötödik évfordulójához érkezett. Augusztus 19-én Debrecenben, a Főnix Csarnokban a sportág rajongói ismét megcsodálhatják a nehézfiúk látványos csatáit. Az idén is nívós mezőny lép ringbe, a holland és francia bajnokok mellett a szintén kiváló magyar harcosok is eltökéltek: Zilai Sándornak és Török Dánielnek is határozott célja, hogy megnyeri a Magyar Nagydíjat. Az előző évekhez hasonlóan valószínűleg az idén is lesz sztárvendége az eseménynek. A szervezők minden követ megmozgatnak , hogy a „Bestia” becenevű amerikai Bob Sapp is eljöjjön Magyarországra, de még nem biztos, hogy sikerül Debrecenbe csábítani. A K–1 1993-ban indult útjára Japánból. A stílus alapítója a japán Kazujosi Isi, aki több küzdősport irányzatának nagymestere. Célja olyan egységes szabályrendszer létrehozása volt, amelyben a különböző küzdősportok legjobbjai a leglátványosabb küzdelemben mérhetik össze tudásukat.

Legfrissebb hírek

Lluis Riera Martí: Versenyképes csapatot építünk Fehérváron

Kosárlabda
30 perce

Formula–3: megérkezett az eső a Hungaroringre, bajnokavatással kezdődött a vasárnapi program

Egyéb egyéni
30 perce

Kanadai tinédzser búcsúztatta Gauffot a montreali nyolcaddöntőben

Tenisz
48 perce

Robbie Keane: Szükségünk van a magyar futballistákra

Labdarúgó NB I
53 perce

Nagy László: Arra törekszünk, hogy két-három lépéssel a Szeged előtt járjunk

Kézilabda
1 órája

Mark Webber: A McLaren-pilóták jobban kezelik a bajnoki belharcot

F1
1 órája

Ha kell, újra lefutja – interjú a 90 éves Török Ferenccel

Képes Sport
1 órája

Vizes vb: Zombori döntős 400 méter vegyesen, női úszóink nem jutottak tovább

Vizes vb 2025
2 órája
Ezek is érdekelhetik