Fülöp Márton bánata

F. Z.F. Z.
Vágólapra másolva!
2007.08.09. 00:46
Címkék

Az angoloknak szenzációs, a magyaroknak lehangoló hírt kürtölt világgá a The Independent napilap: a Premier League-be feljutott Sunderland a skót Heartstól kilencmillió fontért átigazolta Craig Gordont. A transzfer brit rekordnak számít, ennyit még soha egyetlen klub sem fizetett kapusért az Egyesült Királyságban. A 24 éves, 23-szoros skót válogatott kapus szerződtetését Roy Keane szorgalmazta, de a menedzser Fülöp Mártonnal is elbeszélgetett, miután Craig Gordonnak odaadta az egyes számú mezt. „A hír igaz, megerősíthetem, Craig Gordon a Sunderlandben folytatja – szólt bele a telefonba Fülöp Márton szerda délután. – Ilyen a futball, egy percre sem lehet nyugta az embernek, főleg egy bizonyos szint felett. A felkészülés során megnyertem a csatát Darren Warddal szemben, így Gordon érkeztéig én voltam az első számú kapus, most második lettem. Ma beszéltem Roy Keane-nel, aki azt mondta, szó sem lehet, hogy eladjanak, legfeljebb kölcsönadnak.” A 24 éves, négyszeres válogatott kapus azt is elmondta, hogy szerda délután csaknem tíz angol első és másodosztályú klub érdeklődött Roy Keane menedzsernél iránta. „Akár az élvonalba, akár a másodosztályba megyek, egy a lényeg, hogy állandóan védhessek. Remélhetőleg gyorsan megoldódik a helyzetem” – fűzte hozzá a kapus, akinek 2010-ig szól a szerződése a Sunderlandnél.

Legfrissebb hírek

Kétszázkilencvennyolc orosz sportolót büntetett meg a WADA a moszkvai adatbázis alapján

Egyéb egyéni
12 perce

Király-kupa: Albacete–FC Barcelona

Spanyol labdarúgás
20 perce

NS-infó: Osváth Attila a Ferencváros labdarúgója lehet

Labdarúgó NB I
26 perce

Pályakerékpáros Eb: Drijver Bertold kilencedik lett a scratchben

Kerékpár
37 perce

Cseh Sándor: Nagyon igazságtalannak tartottam volna, ha nem mi nyerünk ma

Vízilabda
1 órája

Férfi röplabda Extraliga: simán nyert Miskolcon a MÁV Előre

Röplabda
1 órája

Férfi kézi Magyar Kupa: a NEKA nagy csatában nyert, és bejutott a legjobb négy közé

Kézilabda
1 órája

Ötméteresekkel legyőztük a görögöket, és bejutottunk az Eb-döntőbe!

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik