Ahol nincs edzőkérdés

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
2007.08.04. 23:59
Címkék

Az előző bajnoki évadban egy pillanatig sem volt kiesési gondja a Diósgyőri VTK-nak, most azonban úgy tűnik, gyötrelmes időszak várhat a legutóbbi versengés kilencedik helyezettjére. A Pajkos János irányította együttes ugyanis három vereséggel kezdte az őszi idényt. Sallói István ügyvezető a problémák ellenére derűlátó, és mint mondja, sokkal inkább a vezetők „bűne” az eredménytelenség, semmint Pajkos János edzőé. „Tisztában voltunk azzal, hogy nehéz a sorsolásunk, a kiszemelt idegenlégiósok nem érkeztek meg a rajtra, ráadásul két héttel az idénykezdet előtt edzőt váltottunk – magyarázta a bizonyítványt Sallói István. – Az első négy fordulóban három ponttal számoltunk, ami tulajdonképpen még meglehet, igaz, úgy gondoltuk, a Siófok elleni hazai meccsen van a legnagyobb esély a győzelemre… Nem a vereségek miatt vagyunk csalódottak elsősorban, hanem a sok kapott gól miatt. A tavasszal tizenhárom találkozón harminc gólt kaptunk, emiatt lecseréltük szinte a teljes védelmünket, a csapatrész azonban mégsem lett stabil.” Vasárnap megérkezik Diósgyőrbe a három kameruni és egy libériai futballista, akik az ügyvezető reményei szerint erősségei lesznek a DVTKnak. A csapat legközelebb hazai pályán az MTK-t fogadja, majd Kaposvárra utazik, és az elöljárók ezt követően határozzák meg, milyen szereplést várnak a bajnoki évben. Pajkos János élvezi a vezetők bizalmát, azaz a rossz rajt ellenére nincs edzőkérdés. „Tavaly akkor is kitartottunk az edzőnk, Csank János mellett, amikor zsinórban ötször maradtunk pont nélkül – folytatta Sallói István. – Nem Pajkos János tehet arról, hogy a keretünk még nem alakult ki, a szakember csapattá tudja kovácsolni a játékosokat. Az aggaszt bennünket, hogy a szurkolók egy csoportja rászállt Vámosi Csabára: nem a védőt kellene ócsárolni, az energiájukat inkább a csapat támogatására fordíthatnák.”

Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
1 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
2 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
2 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
2 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
3 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
3 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
3 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik