Kegyetlen mérkőzés volt

A hazai, illetve nemzetközi slágereket előadó, mérsékelt sikert arató partizenekar negyedórával a kezdés előtt lépett le a színpadról, hogy aztán a következő pillanatban felcsendüljön a kispesti induló. „A Honvéd napja feljött már...”, szólt a hangszórókból a nóta, amelynek szövegét állítólag George F. Hemingway vetette papírra – úgy fest, a tulajdonos ezen a téren is szeretné beírni magát a klub történelmébe.

A harmadik percben ugyanakkor semmi sem különböztette meg a „nagyfőnököt” a szurkolóktól: négyezer drukkerrel együtt kapott a fejéhez, amikor az első vendégtámadás végén a lécről pattant vissza a labda. Jegyezzük meg, Tóth Iván keze is benne volt a dologban: a kapus hatalmas bravúrral tolta a kapufára a labdát. A szó szerint is csattanós nyitány után sem lehetett hátradőlni, a félidő első harmada tudniillik a Nistru fölényét hozta. A pirosfeketék idegesen, kapkodva futballoztak ez idő tájt (sőt később is), sokszor még a rövid passzok is hosszúnak bizonyultak. Tizenöt perc elteltével mégis a Honvédnak állt a zászló: egy tetszetős akciót Abraham fejezett be góllal. Az előírásokat betartva ugyan az állóhelyi szektorokat ezen az estén lezárták a Bozsik-stadionban, de amikor az elefántcsonparti támadó az Otaci kapujába talált, ember nem akadt a lelátón, aki ülve maradt volna.

A gyors talpra állással a látogatók is megpróbálkoztak, rendületlenül mentek előre, hogy legalább a hosszabbítást érő találatot megszerezzék, ám a játékrész végéig újabb helyzetet már nem tudtak kialakítani. Közben az a furcsa helyzet állt elő, hogy Supka Attila együttese hazai pályán kontrázott – fájdalom, a legtöbb ellencsapás meghiúsult egy-egy rossz átadáson.

A Honvéd úgy vezetett, hogy nem játszott jól, persze amíg továbbjutásra állt, ezt – Moldova budapesti konzulátusának munkatársain kívül – senki sem bánta a nézőtéren. A szünet ennek megfelelően 1–0nál jött el; az eredmény megnyugtató volt, nem úgy a házigazdák teljesítménye.

A folytatásban ugyanúgy NB II-es csapat benyomását keltette a Nistru, mint azt megelőzően – nagy kár, hogy a kispestiek is lesüllyedtek erre a szintre. Az 51. perctől kezdve már semmilyen különbség nem volt a két együttes között: a kameruni Habib Mekang 1–1re, össszesítésben pedig 2–2-re módosította az állást. Ezt követően valamelyest összekapta magát a Honvéd, percek alatt lőhetett volna két gólt, de a feltételes módból is kiderül, hogy nem tette.

Az előzetesen lesajnált (lekezelt?) Otaci méltó partnere volt a Honvédnak – álmodozhatunk, ábrándozhatunk, ám a szomorú valóság az, hogy a magyar labdarúgás ma már semmivel sem jobb a moldovainál. Mi több, a rendes játékidő letelte előtt még a vendégeknek volt esélyük arra, hogy megszerezzék a továbbjutást érő találatot, és mivel ez nem sikerült, következhetett a hosszabbítás.

Bár a kétszer tizenöt perces ráadásban a Honvédnak volt több lehetősége arra, hogy megszerezze a második, s alighanem továbbjutást érő gólt, az állás ebben a fél órában sem változott, így a tizenegyesekre maradt a döntés, amelyekben aztán a kispestiek voltak a jobbak, és léptek tovább.