A figyelmetlenség itt végzetes (2)

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
2007.07.28. 23:26
Címkék
A Paks vereséggel (Zala egerszegen 1–3), az MTK győzelemmel (2–0 a Fehérvár ellen) kezdte a bajnokságot, vagyis a házigazda javításra készül, a fővárosi együttesnél pedig újabb sikerben reménykednek. A vendégvédelemnek, Pintér Ádámmal a soraiban, vélhetően nem lesz könnyű dolga a gólerős támadókat felvonultató hazai csapat ellen.

Folytatás a 6. oldalról

Miként éli meg, hogy tizenkilenc esztendősen alapember az MTK-ban? Nem érzem magam alapembernek, nekem mindegyik tréningen a maximumot kell nyújtanom ahhoz, hogy bekerüljek a kezdő tizenegybe. Persze az tagadhatatlanul jó érzés, amikor hétről hétre ott vagyok a csapatban. Nem kevesen vélekednek úgy, hogy Pintér Ádám a profi világban is megállhatja majd a helyét: fiatal, tehetséges, és megvan a kellő fizikuma, ami alapkövetelmény a nemzetközi porondon. Meglehet, talán valóban előnyt jelent a testalkatom, bár viszonylag alacsony labdarúgó is lehet nagyon értékes csapattag. Nekem például Kanta József a példaképem, aki az edzéseken mindig kihozza magából a maximumot, a meccseken pedig szinte megszakad a sikerért. Tudja már a titkát annak, miként lehet semlegesíteni a paksiak gólveszélyes támadóit, Tököli Attilát, Márkus Tibort vagy Horváth Ferencet? Kemény összecsapásra számíthatunk, ez azonban nem újdonság. A Paks jól erősített, csatárai a legjobbak közé tartoznak a hazai mezőnyben. Egy pillanatnyi figyelmetlenség végzetes lehet, éppen ezért csak tökéletesen koncentrálva van esély a semlegesítésükre. Tavasszal meghatározó emberek távoztak tőlünk, mégis úgy vélem, előző évadbeli szereplésünket is megismételhetjük. Ez azonban nem egyszerű feladat, már a paksi akadály is nehéznek ígérkezik. Azonban mindent elkövetünk a győzelemért.

Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
1 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
2 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
2 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
2 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
3 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
3 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
3 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik