Minden magyar játszott

2007.07.22. 00:18
Címkék

Három „magyaros” angol csapat is edzőmérkőzést játszott tegnap, ráadásul minden érdekelt honfitársunk kivette a részét a munkából. A legboldogabbak a Plymouth magyarjai lehettek, hiszen az Argyle 2–1re nyert a Cambridge United ellen. Tímár Krisztián végig, Halmosi Péter 62 percet, Buzsáky Ákos pedig egy félidőt játszott. „Ákos, Krisztián és én is megfelelő formában voltunk, főleg az első félidőben játszott jól a csapat, ami nem csoda, mert igen fáradtak vagyunk az alapozás miatt” – mesélte a Plymouth saját honlapja által az egyik legjobbnak minősített Halmosi Péter, aki azt is hozzátette, Angliában még egy negyedosztályú alakulat elleni tesztmeccs is olyan, mint egy Bajnokok Ligája-találkozó. A nedves időben lejátszott Burnley–Middlesbrough meccsen (1–1) a másodosztályú csapat új szerzeménye, Király Gábor volt az egyik legtöbbet foglalkoztatott labdarúgó, hiszen a Premiership középcsapata, a Boro volt a rivális . Másik kapusunk, Fülöp Márton egy félidőt töltött a másodosztályba frissen feljutó Scunthorpe pályáján elvérző (0–1) Sunderland kapuja előtt.

Legfrissebb hírek

Csinger és Tóth mellett Benbuali is távozhat az ETO-tól

Labdarúgó NB I
1 perce

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
17 perce

Lenny Joseph: Minden nap a legjobb akarok lenni

Európa-liga
1 órája

Gera Dániel: Nincs bennem félsz, nyugodtan tértem vissza Iránba

Légiósok
1 órája

„Mindent megtettünk, nincs keretmélységünk” – Efraín Juárez az ETO kiesése után

Európa-konferencialiga
6 órája

Pénteki sportműsor: Honvéd–Vasas az NB I-ben; folytatódik az atlétikai és a vizes Eb

Minden más foci
7 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
7 órája

Mosolyogj, Kristóf! – Kovács Erika jegyzete

Úszás
7 órája